MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969
1969-09-05 VB_333 - 1969_VB 333/39
- 5 kebb apparátuson belül, ciánunk által nevelt káderr kel történjék 0eg« Ugyanigy törekszünk arra, hogy a birói utánpótlás a fogalmazók közül történjék, ők pedig az egyetemekről kikerülőkből álljanak, ne pedig aás munkahelyről áthozott jogászokból., A fentiek végrehajtása érdekében kádermunkánk kulcskérdése íla a fogalmazókkal való igen beható, alapos és állandó jellegű foglalkozás, hogy a jogszabályban előirt két éves fogalmazóképzés időszakában minden szempontból felkészült, birói kinevezésre alkalmas személyekké váljanak. Emellett fokozott gondot kell forditanunk fiatal biráink politikai, szakmai fejlődésére, ugy kisérve figyelemmel tevékenységüket és irányitva munkájukatj hogy a jövőbeni magasabb beosztásra alkalmassá váljanak. A káderutánpótlás, a kádernevelés megalapozottsága érdekében három éves kádcrutánpótlási tervet kcszitettem, amelyben kidolgoztam a megoldandó utánpótlási feladatokat, A beszámolómban eddig elmondott elvek és gyakorlati követelmények figyelembevételével személy szerint határoztam meg megfelelő időbeni ütemezéssel azokat, akik magasabb munkakör betöltésére számításba jönnek. Erre a káderutánpótlási tervre alapozottan kivonok gondoskodni arról, hogy a figyelembe vett személyeket már ugy irányitsuk, bizzuk meg sajátos feladatokkal, amelyek a jövőbeni beosztásukra alkalmasságukat hivatottak kialakitani. Részben e káderutánpótlási tervvel összefüggésben továbbképzési tervet is keszitettem, amelyben szintén személyenkénti bontásban szerepelnek mindazok, akiknek politikai es szakmai továbbképzése indokolt. A birói munkával szemben támasztott fokozott politikai és szakmai koyebelaények feltétlen elsőbbségét .ártva szem előtt, határozott álláspontom az, hogy nem várt esetben inkább egy i " ? .eig ne legyei betöltve egy megüresedő állás,."" semmint hogy arra alkalmatlan személy kerüljön kinevezésre. Nézetem szerint ha munkaszervezési, mogterhelési problémákkal is kell megbirkózni adott esetben egy birói állás betöltetlensége miatt, ebbel lényegesen kisebb hátrány ; származik az apparátusra, az ítélkezési munkára, ezen keresztül a közösségre^ mintha e funkcióra alkalmatlan személy végez ilyen felelősségteljes munkát,. A megye bíróságainál folyó kádermunkához, a személyi feltételek biztosításához megfelelő légkör alakult ki. Nyílban, őszintén, de humánusan foglalkozunk személyi kérdésekkel, s arra törekszünk, hogy a közérdek és az egyéni érdek lehető legteljesebb összhangjával sikerüljön személyi változtatásokat lebonyolítani. A most lezárult minősitésí; időszak is erről tanúskodik. A minősítők megalapozott tényekkel alátámasztottan értékelték a beosztottak politikai, a