MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1967
1967-06-30 VB_272 - 1967_VB 272/9
- irnak megyei vezetők a lapban, azonban ezt a jövőben fokozni kell. Terv alapján kérjük fel az elvtársakat egy-egy cikk Írására, de elfogadjuk azokat is, amik terven kivül érkeznek, Dr.PIRITYI KÁROLYNÁ: A jelentésben irtunk arról, hogy az újságnak többet kell az emberekkel foglalkozni -, és nem értelem nélkül. Szt ugy értjük, hogy a cikk ugy iródjon, hogy ezt a tevékenységet emberek hajtják végre. Például a tsz-parasztság nyugdíjellátásánál érzelmi ráhatással kell kiélezni, hogy ne csak megértse, hanem érezze is, hogy az ő életében változás állott be, vagy a falu átalakulása, a paraszti élet formálásában állitsuk középpontba az embert, így lehet a lapnak a hatékonyságát növelni. A megjegyzésekkel egyetértek. FRANK FERENC: A VB nagy felelősséggel vitatta a lap munkáját; Kitünt, hogy a lapnak a munkája az elmúlt értékelés óta javult, a lap szinvonala emelkedett, mely kitűnik a jelentésből is. Az a véleményem, hogy a szerkesztőségben a légkör pozitiv megváltozása a leglényegesebb abban, hogy a lap tartalmi munkája, szinvonala az utóbbi évben emelkedett, mely a szerkesztőség becsülete tekintélyén is megmutatkozik. A leglényegesebb: A lap alapjában véve a párt politikáját következetesen képviseli. Probléma : egyedi esetenként megjelenő irások, amelyeket vélt sérelmek tükröznek, vagy az újságírók személyes érdekeit akarják kifejteni, de a tömeghatását tekintve rontanak a lap színvonalán, tekintélyén, ezeket nem szabad engedni. Véleményem szerint a szerkesztőségben a pástrovat mellett legalább ilyen gyengének tartom a kulturális rovatot is. Nem is annyira a személyi feltétel miatt, hanem a koncepciók miatt, Sass elvtársnál "eldefonnálódás" van a párt kultúrpolitikáját illetpen. Inkább irodalmi, mint kulturális rovat, s a tömegkulturális nevelőmunkához vajmi kevés segítséget nyújt. Itt koncepcióbeli változást kell tenni, melyre 3ass elvtárs képes is, A pártpropaganda rovat kritikájával kapcsolatosan egyetértek és támogatni fogjuk azokat az intézkedéseket, amelyek a megerősítést illetik, mert a IX, kongresszus határozatainak a végrehajtása, a pártmunka továbbfejlesztése határozottan követeli a rovat munkájának a megjavítását, melyre ebben az összetételben ez a rovat nem alkalmas. Az előterjesztés és a vita alapján a szerkesztőségre háruló tennivalók a következők: 1,/ A szerkesztőségben dolgozó elvtársak törekedjenek arra, hogy valamennyi Írásuk a reális valóságot tükrözze. Kötelezni kell őket - miután kommunista újságírók - elemző írások esetén konzultáljanak az adott párt, állami, társadalmi, tömegszervezeti vezetőkkel, 2./ Kötelezni kell a szerkesztőség dolgozóit, hogy információ nélkül ne jelenjenek meg irások - párt állami, társadalmi szervek vezetőinek vóleménykikérése -, hogy ne forduljon elő például olyan, hogy olyan embert népszerűsítünk, aki ellenforradalmár stb, 2./ A szerkesztőség ossz munkatervét - teljes kidolgozás előtt konzultáljanak az illetékes párt, állami, társadalmi, s tömegszervezetekkel, ennek alapján dolgozzanak. .—STT^VÍU