MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1967

1967-06-30 VB_272 - 1967_VB 272/10

Ennek tartozéka; javitani kell a szerkesztőség dolgozóinak tájékoztatását, mely azonban ránk, s a tömegszervezetekre is vonatkozik. 4./ Javasolom: A VB előtt lévő jelentést Cserei elvtár­sak ossz szerkesztőségi értekezleten tárgyalják meg, melyen a VB, részéről is vegyenek részt. Megjegyzés; vezetők szerepeltetése a lapban. Meg kell védenem a szer­kesztőséget: rendszeresen felkér elvtársakat levélben - a párttal egyetértésben - különböző Írásokra, a témát is megadva. Annyiban marasztalható el a szerkesztőség, hogy nem volt elég következetes, beletörődött, hogy egyszerűen válasz nélkül hagyták. A jövőben ezt következetesen kell végrehajtani. - Elő van irva, hogy pártkongresszus, országgyűlés, s nagyobb hord­erejű bel- és külpolitikai eseményekről a megyei lapok mennyit kö­zöljenek. Ebben az esetben a szerkesztőség is kötve van a párt il­letékes szervei meghatározása alapján. - #Ő-, mellék foglalkozás: ajánlatos megszivlelni az ezzel kapcso­latosan elhangzott véleményeket, A szerkesztőségen belül a munka­terhelés is aránytalanná válik. Az elvtársak egyike-másika talán egy kicsit a mellék foglalkozást tartja fő foglalkozásnak. Nem azt mondom, hogy ezt fel kell számolni, de kötelezni kell arra, hogy a megfelelő mennyiségű ás szinvonalu Írásokat kötelesek megjelen­tetni, fiz a szerkesztőségen belül is növelheti a feszültséget a­zok között, akik nincsenek leterhelve más lapokkal. A jelentést fogadja el a Végrehajtó Bizottság a javaslatokkal együtt, a vitával kiegészítve, s az eddig hozott összes határozatokat helyez­zük hatályon üvül. A jelentést a Végrehajtó Bizottság a kié­gési t és ékkel együtt elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents