MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1964

1964-08-01 VB_193 - 1964_VB 193/20

ottani pártcsoportvezetőkkelj párttagokkal és esetleg még párton­kivüliokkel is. Kialakítják a feladatokra vonatkozó elgondolásokat az illetékes gazdasági vezetőkkel. Emellett jelentős azoknak a pártszervezeteknek a száma', ahol a leggyakoribb hibák éppen az ülé­sek gyenge előkészítésével, helytelen módszerével és alacsony szín­vonalával kapcsolatban adódnak elő• 4 a./ A vezetőségi ülés előkészítése elég sok pártszervezet­nél abból áll, hogy az előadóval közlik a napirendi pont cimét. Ebből alakult ki - fő}©g a gazdasági jellegű napirendeknél, - hogy a helyes napirend mellett tartalmában szűk gazdasági tájékoztatás­kerül a vezetőség elé, arai csupán az események regisztrálására al­kalmas, A Modgyesegyházi Béke Tsz-nél a két vezető testületet egy­más helyettesítésére is felhasználják, mert pl, egyik vagy másik fontos napirendet azért nem tárgyalja a vezetőség, mert az igaz­gatóság tárgyalja vagy forditva. Égegyházán nagyon gyakorivá várfc az utóbbi időben a pártvezetőség és az igazgatóság együttes ülése, b#/ Jelentős még azoknak a vezetőségeknek a száma, ahol rit­kán hoznak határozatot. Hiba, hogy,sok vezetőség ha hoz is határo­zatot, azok nagyon egyirányúak /pl, csak egyes gazdasági vezetők felé szólnak9 de nem szab feladatokat a vezetőség, a pártcsoportok, egész párttagság í tömogszorvezetek, mozgalmak vagy azok vezetői felé./ Ezenkivül gyakori a nagyon általános és lényegtelen határo­zat, amit inkább csak azért hoznak", hogy határozat is legyen, /Igazgató adjon ilyen vagy olyan névsort, elnök kisérje figyelemmel az üzemegység vezetők munkáját stb s / A hozott határozatokról ve- ', zetőségi ülésen a rendszeres beszámolás kevés helyen történik meg. Gyakoribb az, hogy ha ismételten napirendre kerül az a terület, akkor figyelembe veszik az e,lőző határozatokat. Több helyen viszont még erről is megfeledkeznek. Ez a határozatok rendszertelen nyil­vántartásából is adódik„ Van, ahol a vezetőségi ülésről nem vezetne}? jegyzőkönyvet /Szarvas YE KTSZ/ vagy ha vezetnek is* nehezen lehet megtalálni, hogy mi is a határozat, A vezetőségi ülések színvonalának emelése, irányitó munká­juk hatékonyabbá tétele érdekében szükséges, hogy a vezetőségi ülések előkészítésére jelentőségének megfelelően alapszervi titká­raink nagyobb gondot forditsanakr - Általánossá kell tenni azt a gyakorlatot, hogy a napirendi pontok előadóival hetekkel előre boazéljék meg a beszámoló főbb kérdéseit, A titkár vagy egyes vezetőségi tagok tanulmányozzák az $J BÉKESUEGYEf^ LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents