MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962
1962-09-15 VB_146 - 1962_VB 146/7
- 4 6 kező évben sem. Ez szélsőséges példa, de el tudom képzelni, hogy hasonló példák másutt is előfordulnak. Megitelésünk szerint szükséges, hogy az eddigi tapasztalatokat fágyelembe ve-ve a gazdasági feladatokra, többek között az 5 éves programban megjelölt célkitűzések valóraváltásáért a párt- és állami szerveknek sokkal egyértelműbben kell beleszólni a gazdasági kérdések irányiteseba. Mi vezethük a szövetkezeteket és befolyásoljuk őket, vagy ők vezetnek és befolyásolnak minket. Itt van például a fekete cirok. Lestyán elvtárs azt mondja, hogy a cirok vetőmag igényt ki tudjuk elégíteni, mivel az igények nem növekednek. Adva van a terület és a vetőmag, mostmár az a kérdés, hogy el tudjuk-e helyezni a vetőmagot a területre, ez pedig annak a kérdése, hogy mennyire tucijuk vezetni, irányítani a vetést. Néhány szövetkezetben megnéztem, hogy ismerik-e a Megyei Pártbizottság mezőgazdasági programra ját. Az a tapasztalat, hogy számos helyen a községi pártbizottság sem ismeri, a szövetkezeteknek pedig jelentős része nem ismeri. Igaz, hogy a Járási Pártbizottságnak van programja és nekik is van külön programjuk a Járási Pártbizottság programjához viszonyitva, de jó lenne, ha megyei vonatkozásban ismernék, hogy a Megyei Pártbizottságnak, Megyei Tanácsnak milyen elképzelései vaunak ezzel kapcsolatban. Az anyagot a pártbizottság ele visszük és igy néhány konzekvencia levonását kell eredményezze, ozükséges nekünk ezeket a kérdéseket gondosan vizsgálat tárgyává tenni a pártbizottsági ülés előtt, hogy hol nem voltunk elég következetesek a programm valóraváltás ábai.. Hidas elvtárs: Korábban foglalkoztunk aszal a dolo^gak, hogy amilyen mértékben terméskiesés lesz, olyan mertekben csökkenést alkalmazunk a munkaegységre kiosztott termesben is. Több járásban azt mondták akkor, hogy a hangulat jó ezzel kapcsolatban, a tagok tudomásul vették, hogy igy osztanak. De több járásban nem ez a helyzet, talán lehetne meg valamit segiteni ezen, ha foglalkoznánk a tsz-ek vezetőivel. A másik a kukoricaszár betakarítása. Olyan irányban kellene hatni, hogy a töréssel egyidőben a szárvágás is megtörténjen, hogy a tápértekebői minél kevesebbet veszítsen. Pepatermés jobbnak Ígérkezik. A répaszeletet megfelelően hasznosítsuk, ugyancsak az olajpogácsát is a silótakarmány előkészítésénél, hogy amit meg tudunk fogni, azt hasznosítsuk. Ha a kölcsönbe kapott ta-r karmányt nem kellene visszadni, akkor is probléma lenne a takarmánnyal, nekem az az érzésem. Másik jelenség, amit tapasztalni lehetett, hogy elég nagy területet adtak ki a tsz-tagság részére lucerná.ból. A tsz-vezetőknel kellene nekünk meggyőzest alkalmazni, hogy lássák be, hogy saját érdekeiket hátrányosan befolyásolják, amikor a túlzott követeléseknek feléget tesznek a tagok felé. Such elvtárs; E gyetértek Szaeó elvtárssal abban, hogy a kukoricatermés átlaga magasabb lesz, mint tavaly volt, az időjárás viszont rosszabb volt. Megfelelő agrotechnikai eljárással, jobb hozzáállással, a gépek jobb kihasználásával el lehet érni nagyobb eredményt, nemcsak az időjárá^ következteben nőhet a ter-