MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962

1962-11-10 VB_150 - 1962_VB 150/10

3 - 8 ­a járási tanács művelődési osztálya készitsen el egy elkép­zelést 12 osztályos iskola-tipusok létesítésére, illetve a meglévők bővitésére. Most már ez lesz a napirenden, hogy 12 osztályos iskolatípusok jöjjönek létre, miután közele­dünk afelé, hogy a középiskola általánossá lesz téve. Kovács elvtársi A járási pártbizottság beszámolója széles-, körben foglalkozik az oktató-nevelőmunkával. Felvetném azt, hogy nem e abból adódnak a hiányosságok, hogy rendkivül sok az oktatási forma. Van tsz akadémia, KISz, nok akadémiája stb. Nem volna e céltudatosabb ,-meghatározottabb formában vinni ezeket a képzési formákat. Mert igy ezt összefogni nem lehet. Az elvtársak foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy Kunágo­tán szakközépiskolá-t hozzanak létre. Ilyen szakközépiskola létrehozása helyes. Szerintem helyesabb lenne, hogy ha ezt az iskolát Mezőhegyesen hoznák létre. Itt megvannak a,mező­gazdasági szakemberek, akik tudnának oktatni, nevelni. Lehe­tőleg olyanok oktassanak, akik a mezőgazdasági termelésben gyakorlatban dolgoznak, vagy pedig szoros kapcsolatban állnak ezzel. Tapasztalni lehet azt. hogy akik nem dolgoznak a mező­gazdasági termelés gyakorlatában, vagy nincs szoros kapcso­latuk a mezőgazdasági termeléssel, azok az egész problémák­tól elmaradtak. Akik a mezőgazdasági termelés életében nincsenek benne, hogyan tudnak jó szakembereket neÍvelni? Nagyon egyetértek azzal, amit a Frank elvtárs megemlit^tt a mezőgazdasági könyvekkel kapcsolatosan a könyvtárakban. Azok a mezőgazdasági szakkönyvek, melyek szükségesek a mezőgazda­ságban dolgozók részére, nincsenek meg felelően a könyvtárak­ban. Vagy nem marnak a szaklapok az üzemekben, ezáltal a szak­mai továbbképzés nincs biztositva megfelelően. Javaslom a ha­tározatba egyik pontként bevenni a mezőgazdasági szakmunkás­képzés megjavításának kérdését. Hidas elvtárs; Amikor brigádmunkával fel lett mérve a megye népművelési helyzete, abban a mezőkovácsházi járás is helyet foglalt, pozitiv vonatkozásban. Azóta igyekeztek megtartani a szintet az elvtársak. Olyan érzésem van, hogy az elvtársak a kultúrpolitikai r munka vitelét a pedagógusok bevonásával akarják megoldani. Ezen tul kell menni. Az tény, hogy a leg­népesebb értelmiségi kör a pedagógusok köre. De ezen túlmenő­en sokan vannak, akik alig vannak bevonva a munkába, gondolok itt a műszaki értelmiségiekre, jogászokra, kiváló szakemberek­re stb. Korábban céj.ul tűztük ki azt, hogy 1300 traktorost kell kiképezni, ezek bevonására is gondolni kell. A jelentésben,szerepel bizonyos összegszerűség társadalmi tá­mogatás cimón. Felvetném azt, hogy ezen a téren a mezőkovács­házi járás nem-e markolt sokat. A jelentésben benne van az, hogy a közgyűlésnek el kell fogadni, amit az igazgatósági tagok­kal megtárgyaltak, 1964-ben a kétszeresét akarják biztosítani a termelőszövetkezetektől az összegnek. Talán azt is meg kelle­ne nézni, hogy a községfejlesztési alapból nem-e lehetne többet felhasználni. Azoknál a termelőszövetkezeteknél, amelyek sta­bilak, érthető, hogy nagyobb igénnyel lépünk fel. Azonban ez ne legyen általános. Külön meg kell nézni a termelőszövet­kezetek gazdasági adottságait, feltételeit. A határozati javaslatnál nem tartom szükségesnek azt, hogy határozatot hozzunk a határozat végrehajtására. Az illető . r felelős elvtárs feladata a végrehajtás mikénti megszervezése, h

Next

/
Thumbnails
Contents