MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1984

1984-10-24 PB_145 - 1984_PB 145/38

- 12 ­Az elmúlt években a KISZ érdekképviseleti munkája Jelen­tősen fejlődött. Szólnunk kell azonban arról is, hegy sokan meg­kérdőjelezik érdekképviseleti, érdekvédelmi szerepét, feladatait. Megítélésünk szerint fontos, hogy az ifjúság társadalmi beillesz­kedését, önálló életkezdését, családalapítását kisérő ellentmondá­sokat, problémákat felismerjük, feloldásuk módját megtaláljuk, s ebben a KISZ Is hatékonyan közreműködjék. Bátorítani kell az ifjú­sági szervezeteket, vezetőket, aktivistákat a kezdeményezőbb, kö­vetkezetesebb kiállásra a Jogos igények kielégítéséért, de arra is, hogy lépjenek fel a megalapozatlan követelősekkel szemben. Több bi­zalomra és megértésre, a pártszervezetek részéről nagyobb sogit­ségre van szükség, amikor a KISZ a fiatalok érdekében eljár. Az elmúlt évtized során sok Jogos kritika érte az ifjúsági szövetség munkáját, annak formális, bürokratikus vonásait. Megál­lapíthatjuk, hogy az utóbbi időben előremutató lépéseket tett Mun­kastílusának, demokratizmusának, mozgalmi Jellegének erősítésén*. E téren is következetességre, további kísérletezésre, öntevékeny­ségre, kezdeményezésre kell ösztönözni a KISZ-t, támogatni ezirá­nyu törekvéseit. Többen felteszik a kérdést, hogy a KISZ, mint a magyar ifjúság egyetlen egységes, politikai tömegszervezete képes-e a mai viszonyok között egyszerre eleget tenni a párt és a felnőtt társadalom, valamint az életkor és az érdeklődés szerint is rend­kívül differenciált fiatalok sokféle igényeinek? Az ifjúsági szö­vetséggel szénben támasztott követelményeket fokozza, hogy az állami és a tömegszervezetek mellett nem alakult ki a fiatalok művelődését, sportolását, turizmusát elősegítő, szakmai-tudományos érdeklődését kielégítő mechanizmus. Ezt az ellentmondást fel kell oldani. • A KISZ a Jövőben is a magyar ifjúság egyetlen politikai tömegszervezete legyen, de az ifjúság érdeklődésének, közösségi

Next

/
Thumbnails
Contents