MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1984
1984-10-24 PB_145 - 1984_PB 145/13
- 9 lelősségót és érdekeltségét. Bőviteni kell saját bevételeik körét* méginkébb fel kell tárni a településfejlesztésben hasznositható helyi forrásokat. Nem a tanácsi fejlesztési és költségvetési eszközök növeléséről van szó,hanem arról, hogy a tanácsok az állami költségvetésből - vagy ahogy szokták mondani: a nagykalapból - milyen elosztási mechanizmus keretében kapják meg felhasználható forrásaikat, és van-e módjuk a velük való tényleges, önálló gazdálkodásra. A mai helyzetben a testületi üléseken a rendelkezésre álló anyagi eszközöknek csak kisebb hányada felett dönthetnek, sok még a központi, vagy megyei konkrét előirás. Következményeként az állampolgárok nem érzékalik közvetlenül az általuk megválasztott tanácstagok testületi munkájának hasznosságát. A tanácsok népképviseleti munkájának javitása jórészt a tanácstagokon is múlik. Ezért arra van szükség, hogy a tanácstagok szorosabb, élettelibb, elevenebb kapcsolatot tartsanak választóikkal. Biztosítani kell azokat a módszereket, amelyek révén a lakosság már a döntések előkészítess során véleményt nyilváníthat, részt vehet az elgondolások megvitatásában. A tanácstagi munka kívánatos társadalmi tekintélye ugy érheti el, ha a választók előtt kézzelfoghatóvá válik, hogy a tanácstag a választókerület érdekeinek megtestesítője, s az egész település érdekelért tevékenykedik. A lakosságnak tapasztalnia kell, hogy a tanácstagokon keresztül maga is aktív alakítója a tanácsi döntéseknek, részese & település közéletének. Ide kapcsolódik a tanácsi tisztségviselők és testületek viszonyónak alakulása. A testületek érdemi tevékenysége, a szakigazgatási munka irányításában és ellenőrzésében játszott szerepe nagymértékben függ attól, hogy a tisztségviselők hogyan támaszkodnak a tanácstagokra és a tanácstestületekre. Ma még jellemző, hogy a tanácstestülst által megválasztott tanácselnök, elnökhelyettee - aki egyben az apparátus vezetője is - a szakigazgatás szempontjainak biztosit elsőbbséget. E szemlélet-