MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1982
1982-06-29 PB_130 - 1982_PB 130/94
_ 6 szabadnapokat pedig a munka ellátásának biztositása mellett az intézményi szabályozás rendje szerint a dolgozóknak kiadják. A hosszabbtávra kidolgozott megyei szakmai feladatterv szervezési koncepciója, s azoknak a gyakorlatban való megvalósítása az egészségügyi társadalomban és a lakosság véleményében is több alkalommal széleskörű vitát váltott ki. Ezen viták okai között szerepelnek szubjektiv tényezők, másrészt a megyei koncepció kellő ismerete hiján indokolatlan lokálpatrionitizmus, valamint az, hogy egyes esetekben az érintett intézmények, illetve települések párt- és állami vezetői nem voltak kellő időben és kielégitően tájékoztatva. Több esetben azonban olyan szervezési intézkedéseket is megkérdőjeleztek, amelyek bevezetésére még nem is került sor. így több vonatkozásban megkérdőjelezték a körzeti orvosi szolgálatok központi ügyeleti rendszerének tervét. Az elhangzott kritikai észrevételeket az egészségügyi irányitásnak a megvalósitás során figyelembe kell venni, azonban minden egyes település ilyen irányú észrevételét nem lehet akceptálni. Eddigi tapasztalataink azt bizonyitjak, hogy ahol bevezetésre került a központi ügyeleti rend, az jól funkcionál. A betegek biztonságosabb ellátását jól szolgálja. Ezideig Mezőberényben és Szarvason működik központi ügyeleti rend. Tisztelt Pártbizottság! A VI. ötéves terv a megye egészségügyének fejlesztéséhez kedvező anyagi feltételeket biztosit, A fejlesztésre ezen öt év alatt 370 millió Ft áll a megye rendelkezésére, további 370 millió Ft felujitási keretkiegészitéssel rendelkezik a