MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1982

1982-06-29 PB_130 - 1982_PB 130/95

megye egészségügye. A felujitási feladataink közül kiemel­kedő jelentősége van a gyulai megyei kórház kiüritett épü­lettömbje rekonstrukciójának, valamint a békéscsabai kórház régi épületei felujitásának. A felujitások a jelen pilla­natban a szükséges és lehetséges mértéknél lassúbb ütemben haladnak, mert hosszú ideig elhúzódtak a szakmai célok meg­határozásai, A legfontosabb dolog azonban az, hogy a kivi­telezés a szükségesnél lassúbb ütemben halad. Ha a jövőbeni fejlesztési elképzeléseinket meg akarjuk alapozni, akkor a rendelkezésünkre álló anyagi eszközöket határidőre el kell költenünk, s a tervekben meghatározott feladatainkat telje­síteni szükséges. Megyénkben az egészségügyi ágazat dolgozói lelkiismeretes munkát végeznek, jelentős többségük magas erkölcsi elkötele­zettséggel látja el a betegeket. Ezt állapitotta meg a Me­gyei Pártbizottság 1979. szeptemberében is,.amikor tárgyal­ta a megyénkben élő értelmiségiek helyzetét, s ezen belül az orvosok- egészségügyi dolgozókét is elemezte és elismeréssel szóltak munkájukról. Az ágazat dolgozói a nehéz körülmények, a kedvezőtlen munka­körülmények ellenére is helytállnak, hűségesek munkahelyük­höz és kitartanak hivatásuk, a betegek ellátása mellett. Ez egyértelműen bizonyitja elkötelezettségüket az egészségügyi munkával szemben. Az ágazat fiatal dolgozói is ugyanilyen becsületes tenniakarással végzik feladataikat. Erről tettek tanúbizonyságot az elmúlt évi ifjúsági parlamenteken is, ami­kor is a 17 munkahelyi, intézményi parlamenten 1663 fiatal vett részt - az összes fiatalok 61 %-a - akik közül 211 fő szólalt fel. A megyei parlament 105 küldötte közül pedig 23 dolgozó kért ós kapott szót. Mindezek során a felszólalások­ból egyértelműen kitűnt, hogy fiatal dolgozóink szeretik mun­kájukat, munkahelyüket és lelkiismeretesen kivannak dolgozni továbbra is.

Next

/
Thumbnails
Contents