MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1982

1982-06-29 PB_130 - 1982_PB 130/60

-11­inunista ifjúsági szövetség létrehozása helyett a meglévő azer­vozetekben folytassanak tevékenységet, erősitve azok politikai aktivitását. Mint ismeretes* az értelmiség Jelentős része negativan reagált a szükségállapot bevezetésére, s mindezidáig nem vál­toztatták meg állááopontjukat. A vezetés nagy erőfeszítéseket túsz annak érdekében, hogy megváltoztassa a felsőoktatási in­tézményekben kialakult állapotokat. Nehezen halad azonban az oktatói kar megtisztítása a néphatalommal szemben álló, ellen­séges elemektől, mivel kicsi a helyes álláspontot képviselő tenorok száma. Törekednek arra is, hogy Jelentősen növeljék a munkás- és páraaztszármazású, valamint a katonai szolgálatban holytállt fiatalok arányát a hallgatók között. Helyesnek bizonyult a különösen ellenségessé vált Újság­Író Szövetség feloszlatása és új szervezet létrehozása. Napiren­den van a különböző művészeti, alkotó szövetségek további sorsa is, de végleges döntés még nem született, Oaruzelski elvtárs ér­tékelése szerint a tömegtájékoztatás területén már vannak bizo­nyos pozitív változások. Az egész konszolidációs folyamat kulcskérdése, hogy a part ténylegesen betöltse vezető szerepét, határozottan fele­lősséget vállaljon az ország sorsáért, a kibontakozást szol­gáló népszerűtlen intézkedésekért is, A lengyel elvtársak igye­keznek megszilárdítani a párt, mindenekelőtt a vezetés egységét. Egyetértenek azzal a szovjet értékeléssel, hogy a főveszélyt la párton belüli Jobboldal Jelenti, de úgy gondolják, hogy az ennek felszámolásához szükséges személyi változásokra még nem érett a helyzet. KEDVES ELVTÁRSAKI Közvéleményünket változatlanul foglalkoztatják a szomszé­dos Romániában zajló eeemények, amelyekre a vezetésen belüli leg-

Next

/
Thumbnails
Contents