MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1982
1982-06-29 PB_130 - 1982_PB 130/61
-12utóbbi változások méginkább ráirányították a figyelmet. Az elmúlt hónapokban is nagy érdeklődés kisérte a magyar-román viszony fejleményeit* s különösen erős negatív visszhangot váltott ki a Romániában megjelent "Erdélyről van szó" cimü könyv. A jelek szerint a román vezetés bizalmát élvező iró ugyanis pártunk IX* kongresszusának beszámolóját, valamint Kádár János elvtársnak az 1975-ös helsinki értekezleten elmondott beszédét meghamisítva idézi, s ezen az alapon politikánkat irredentizuussal vádolja* A Központi Bizottságot a múlt óv októberi ülésen tájékoztattuk a romániai helyzet fő jellemzőiről* Azóta egyetlen lényeges problémát sem sikerült megoldaniuk, sőt: a nehézségek tovább fokozódtak. Az elmúlt évben a gazdasági élet valame yi területűn nagyarányú volt a lemaradás a kitűzött célokhoz kópest, így a nemzeti jövedelem a tervezett 7 százalék helyett alig 2 százalékkal növekedett. A vezetés ennek ellenére változatlanul gyorsütemű gazdasági növekedést erőltet. Az egyensúly romlását az elosztás módosításával, az energia- és nyersanyagfelhasználás* valamint a lakossági fogyasztás további erőteljes korlátozásával igyekszik megakadályozni. A gazdaságpolitika sikertelenségét mutat je, hogy növekedett az energiahordozók, a nyers- és alapanyagul* hiánya, tovább csökkentek az oxoport árualapok, rosszabbodott a lakosság ellátása. A nehézségek mértékét Jelzi az is, hogy Románia gyakorlatilag fizetésképtelenné vált a nemzetközi pénzügyi életben. A legfelső vezetés mindezideig nem jutott el a problémák tényleges okainak elemző, önkritikus feltárásáig. A nehézségek Magyarázatát nem az alapvető irányvonalban keresik, hanem a po« litika végrehajtásának hiányosságaival igyekeznek indokolni. Ezt mutatják a gyakori személyi változások, s különösképpen a kormány legutóbbi nagyarányú átszervezése. Ez utóbbi lépést a párt főtitkára a Központi Bizottság ülésén éles bírálatokkal