MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1981
1981-06-26 PB_124 - 1981_PB 124/8
- 7 GYULAVÁRI PÁL elvtárs: Tisztelt Pártbizottság! Mint a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja az irásos jelentésben foglaltakkal azonosultam. Ugy az értékelő résszel, mint a feladati részben megfogalmazottal egyetértettem. Mindjárt utalnék is mint az egyik szervezet vezetője a Zalai elvtárs által felvetettekre, hogy én a magam részéről tulajdonképpen a 17. ponttal is egyetértek. Ha vannak néhol problémák, bár hát szerintem jó pár megyei vezető, itt van a tömegszervezetek részéről, mint a pártbizottság tagja. De ón szerintem különösebb jelentősége a levélnek nincs. A levél kérdésének a döntését a megyei pártbizottság hozza meg. Én inkább csak azért emeltem ki, mert itt felvetődött. A megyei pártbizottságnak tulajdonképpen két kérdésre szeretnék észrevételt fűzni. Az egyik az önállóság, felelősség, a másik az előterjesztések.problémája, és egy módositó javaslatom lenne. A megyei pártbizottság az én ismereteim alapján az elmúlt esztendők folyamán a területi pártbizottságokkal együtt olyan káderpolitikát folytatott, mely káderpolitika eredményeként mindinkább az elmúlt esztendőkben erősödött az állami, tömegszervezeti, gazdasági területeken az ott dolgozó kommunisták, vezetők önállósága és felelőssége. Én legalábbis ezt igy itélem meg, de minden bizonyai, ha a bizottság által készitett jelentésben ez a passzus bekerült, ugy-hogy figyelemfelkeltés, hogy tovább kell erősiteni az e területen dolgozóknak, vezetőknek és kisebb vezető beosztásban lévőknek a felelősségét önállóságát nyilvánvalóan ennek oka volt. Hangsúlyozni szeretném általába az elmúlt évtizedben, hogy csak 1968-ra tekintsek vissza , amikor annak idején jóváhagytuk a pártbizottság munkamódszerét, munkastílusát, én ugyérzem talán, hogy erősödött. Bár ezt az önállóságot és felelősséget,, de főleg az önállóságot, mert ez mindig kedvezőbb az adott területen dolgozók részére, ha nem a felelősségükről beszélnek. Két oldalról éri tulajdonképpen még egyedi esetekben észrevétel. Az egyik az adott állami, gazdasági területeken dolgozók részéről, amikor ugyórzik, hogy önállóságukon csorba esett, a ugy fogalmaznak, hogy - személy szerint cinikus megjegyzésnek tekintem könnyű az igét hirdetni, ragozni annál nehezebb. Gondolom a tisztelt pártbizottság érti, hogy mi emögött a megjegyzés mögött, milyen tartalommal bir. S mindjárt hozzáteszem, ha én ilyet hallok - ezt ne vegyék szerénytelenségnek - megjegyzem hogy bizony-bizony az igét sem könnyű hirdetni - a jó igét -. Ha jó igét hirdetünk, akkor a ragozás is könnyű. Gondolom, hogy az ilyen megjegyzések termethetnek egyedi esetekben olyan szituációt, a politikai testületekben dolgozóknál, hogy azzal próbálják ellensúlyozni , hogy azt mondják, hogy a politikai testületben dolgozók általában valamire való hatás nélkül nem politizálhatnak. A politikai munkának mindig valamire kell, hogy hasson. Megitélésem szerint ez eddig is igy volt. Inkább azt kellene megteremteni, hogy még nagyobb lehetőséget biztositani - a pártbizottságaink részéről - az adott állami, gazdasági területeken dolgozó vezetők részére, hogy felelősséggel végezzék, hajtsák végre azokat a határozatokat, amelyeket az adott szintű politikai testületek, az adott területen hoznak.