MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972
1972-03-29 PB_75 - 1972_PB 75/23
10U hogy a Kinai "Népköztársaság megnövekedett szerepéről, Ttfixon pekingi látogatásáról véleményünk eltér a román állásponttól. Á Kinai Népköztársaság szereplése az Egyesült Nemzetek Szervezetében a vártnál is negatívabb. Mxon pekingi látogatását sem tudjuk pozitivan értékelni, mert a két ország közeledésében szovjetellenes elemek és spekulációk is szerepet játszanak. Kádár János elvtárs megvilágította a román vezetéB nézeteitől eltérő álláspontunkat az indokinai , a közel-keleti és a hindosztáni kérdésben, majd tájékoztatást adott nemzetközi kapcsolatainkról. Hangsúlyozta, hogy harcolunk az opportunizmus bal- és jobboldali megnyilvánulásai, a nacionalizmus ellen, s elutasitjuk a maoizmus eszméit, Nagy jelentőséget tulajdonítunk a testvérpártok közötti rendszeres konzultációknak és a közös fellépésnek. Nagyra értékeljük a mostanihoz hasonló, őszinte, elvtársi megbeszéléseket. A második tárgyalási nap reggelén cserélték ki a küldöttségek a barátsági gyűlésen elhangzó beszédek szövegeit . A román fél kérte , hogy Kádár János elvtárs beszédéből maradjon ki a szuperhatalmakra és a kis és nagy országok szerepére vonatkozó rész, valamint a bal- és jobboldali opportunizmus, a nacionalizmus, a szovjetellenesség s a szakadárság elitélése. Ellenkező esetben Ceausescu elvtársnak reagálnia kellene ezekre. Küldöttségünk közölte , hogy a megjelölt kérdéseket elvi alapon tárgyaljuk, nem támadunk más pártokat, véleményünk e kérdésekben a Magyar Szocialista Munkáspárt álláspontjának elválaszthatatlan részét képezi. Az, hogy román részről erre hogyan reagálnak, a román fél elhatározásától függ. A barátsági gyűlésen elhangzó beszéd tartalmán, annak érdemi mondanivalóján nem változtattunk, csupán némi röviditést eszközöltünk. A román elvtársak a gyűlés kezdete előtt közölték, hogy tudomásul vették a magyar küldöttség álláspontját. Ceausescu elvtárs beszédét az eredeti szövegezésben, változtatás nélkül mondta el.