MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972
1972-03-29 PB_75 - 1972_PB 75/24
24 -11A magyar beszédnek a román vezetők által kifogásolt ,az opportunizmus, a nacionalizmus elleni harccal foglalkozó részét a gyűlés közönsége spontán módon megtapsolta . Miután tisztázták, hogy a magyar sajtó mind a két beszédet teljes terjedelmében közli, a román sajtó is a magyar lapokkal egyező módon, minden változtatás nélkül közölte a beszédeket. Összegezve megállapítható, hogy a tárgyalásokon mindkét fél igyekezett a vitás kérdések elvtársi légkörben történő megbeszélésére. A tárgyalásokat végig az együttműködés továbbfejlesztésére irányuló konstruktiv törekvés jellemezte. Kétségtelen, hogy a román vezetés a véleménycsere egyes szakaszaiban nagy erőfeszítéseket tett, hogy kerülje a vitát, a közvélemény szemében zavartalanul fejeződjön be a látogatás. A párt- és kormányküldöttségünk látogatásával, a barátsági szerződés aláiráaával kapcsolatban követett vonalvezetésünk hasznosnak és eredményesnek bizonyult. Jól sikerült a látogatás időzitése is. Küldöttségünk elvi magatartása lehetetlenné tette annak a román célkitűzésnek a megvalósítását, hogy taktikai okokból, az álláspontok érdemi összevetése nélkül, elvi nézeteltéréseinket elkenve, pusztán a két ország baráti demonstrációjává változtassa a látogatást, ezzel növelje a román vezetés - és személy szerint Uicolae Ceausescu - tekintélyét, s igazolja az általa követett politikai vonalat. A román vezetés olyan helyzetbe került, hogy a közös nyilatkozatban és más megnyilvánulásokban kénytelen volt hazánk és a többi szocialista ország közös álláspontjához közeli állásfoglalást hangoztatni. Kádár János elvtárs beszédében s annak nyomán a román sajtóban is széles nyilvánosságot kapott pártunk és kormányunk egyértelmű elvi állásfoglalása minden problematikus politikai kérdésben.