MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-10-12 PB_77 - 1972_PB 77/12

-11­korszerüsitését, de ugyanakkor néhány - megfontolt esetben ­nyilvánvalóan lesz hálózatfejlesztés is és vizsgálni kell a meglévő' lehetőségeket a megye sajátos viszonyaiban és a népgaz­dasági érdekeket szem előtt tartva realizálni. Végezetül ismételten kifejezésre juttatta, hogy az előterjesz­tés, a szóbeli kiegészités, valamint a vita reálisan tükrözte a jelenlegi helyzetet, s alapvetően jól fogalmazta meg azokat a határozatokat, amelyek a Központi Bizottság határozatából követ­keznek. ENiEII ELVTÁRS nem kivánt a hozzászólások rendjében elhangzott problémákhoz szólni, csupán egy-két dolgot emlitett meg. Az előkészitő munka, valamint az elhangzott tapasztalatok alap­ján meggyőződéssel mondta, hogy értik, érzik mindannyian ennek a határozatnak a súlyát, fontosságát, s azt, hogy hosszú eszten­dőkben szabja meg a tennivalókat. A-feladat megvan, most már a végrehajtáshoz való hozzáállást, hozzákezdést, a "hogyan"-ra kell megta]álniuk, a feladatokat a gyakorlatba "átültetni" és ebből a szempontból alapvetően fontos, hogy pártbizottságcink, pártszerveink, pártszervezeteink hogyan, miként foglalkoznak a határozatok adott hely konkrét körülményeire való lebontásával. Egyetértett Kovács elvtárs felvetésével, mert történelmi példá­nak emiitette, hogy amihez pártunk egységesen állt hozzá, azt mindenkor eredményesen sikerült megoldani* Annyiban vitatkozott ? hogy pártszerveinknek feladata nemcsak annyi - a határozat helyi lebontásánál -, hogy a kérdést politikai oldalról közelitsék meg, - hanem meggyőződése szerint van ós kell is hogy beleszólásuk legyen abba, hogy a rendelkezésre álló anyagi, társadalmi erő­ket hogyan koncentrálják, koordinálják. A helyi feladatok meg­határozásánál ezeket figyelembe kell venni. Az előrelépés továb­bi feltételeként ezt követően megemlitette, hogy a töme--szerve­zetek hasonlóan bontsák le reájuk háruló mindazokat a feladatokat, amelyeket el kell végezniük, és ebben a tevékenységben is szüksé­ges a koordináció. A munka tartalmi szinvonalának emelésével kapcsolatosan messzeme­nően egyetértett Májer elvtársnő megállapításával, hogy igenis számos olyan hasonló tennivaló van, amelyet minden különösebb a­nyag megmozdítás, ráfordítás, koncentrálás nélkül képesek elvé­gezni. Egyetértett azzal a megállapítással, hogy alacsony a tor­natermek aránya, azonban véleménye szerint a testkultúra fejlesz­tése, ennek szervezése nemcsak tornateremhez kapcsolódó kérdés. /Itt emiitette meg, hogy az általános iskolákban az utóbbi idő­ben elmaradnak a tornaünnepélyek, mely a kollektív együttműkö­dés, valamint a szülők és az -iskola kapcsolatának vonatkozásá­ban sem hanyagolható el/. Tehát véleménye szerint számos lehető­ség van a körültekint* munka nyomán a tartalékok feltárására, mely azonnal előrelépést jelentene. Itt emiitette meg, hogy a határozati javaslatbon, az előterjesztett anyagban is bizonyos fokú időzítés is tapasztalható, azonban ezt ne fogják fel szi­gorú határidőnek. Vannak feladatok, amelyeknél már hozzá kell látni a végrehajtáshoz ahhoz, hogy a megjelölt időpontra ered­ményt tudjanak felmutatni. Ennek értelmezését igy kérte. Tóth elvtárs és Ambrus elvtárs is említést tett a centrikusság­rél. Messzemenően helyesnek találja azokat az, intézkedéseket, törekvéseket, amelyek arra irányulnak, hogy ezt a problémát a helyére tegyék. Elmondta, hogy a tehetség egy embernek az a ké­pessége, amely az általános működési területen az átlagosnál ki­emelkedő jártasságot mutat fel. Véleménnyé, szerint az átlag-osz­tályzatok, a jegyek ezt eltakarták. \/

Next

/
Thumbnails
Contents