MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972
1972-10-12 PB_77 - 1972_PB 77/13
-12Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy minden fiatal elvégezze a 8 osztályt, hogy ne növekedjék azon felnőttek száma, akik ezt nem végezték el, amelynek csökkentésére igen erőteljesen törekszenek. /Ebben objektív körülmények is közrejátszottak, amelyeket hozzászólásában Csatári elvtárs emiitett/. Továbbá felhivta a figyelmet arra, hogy a tanulás társadalmi megbecsülését is tovább kell fokozni. A tartalmi munka fejlesztésének egyik sarkallatos pontjaként emiitette meg az iskolademokratizmus fejlesztését, amelyben egy tantestület légköre meghatározó lehet. A demokratizmus értelmezésére többszer vissza kell térni. Ma is lehet találkozni olyan véleményekkel, amelyek túlértékelik vagy leszűkítik ezt a demokratizmust. A döntések előkészítésében, a közös gondok megbeszélésében biztosítani kell a demokratikus légkört, de abban hogy ki hogyan végzi munkáját, a munkafegyelemben, vagy abban, hogy mit tanítsunk, ebben nem lehet demokratizmus, A kettő együtt érvényesülhet csak jól. A társadalmi segítséggel összefüggésben annyit emlitett meg, hogy addig, amig a szemlélet formálásában nem tudunk előre lépni, addig felvetődhet az a kérdés, hogy "meddig kolduljunk"/ /Mészárosné elvtársnő hozzászólásából idézve/. Itt politikai munkáról van szó, jóllehet a részesedési alap körüli problémák reálisak, azonban vannak dicséretes tapasztalatok, ahol megtalálják az útját, módját a segítés, anyagi támogatás formájának. /Itt megjegyezte a 30.000.- Ft-os irodabútorokat/. A nevelés-oktatással kapcsolatosan - véleménye szerint nem vét, ha így is fogalmaz, mert nem minőségi sorrendet jelent. Elmondta, hogy nevelni csak a tudásanyag átadásán keresztül lehet és ha jól akarunk oktatni, jól kell hogy oktassunk, cselekedtessünk. Arra kell törekedni, hogy ne csak befogadtassunk, hanem a tanuló aktív, cselekvő részese legyen, mert ez nemcsak a tananyag könnyebb átvételét, hanem annak bevésésében is messzemenően segít. Végezetül hangsúlyozta, hogy a feladatok helyi meghatározásán túlmenően törekedni kell a határozat egységes értelmezésére és annak következetes végrehajtására. A gazdaságvezetőkkel való találkozásnak valamilyen formáját megtalálják. Kérte a Tisztelt Pártbizottságot, hogy az előterjesztést, valamint a szóbeli kiegészítést fogadja el. FRANK ELVTÁRS az idő előrehaladottságára való tekintettel megjegyzéseit rövidre vette. Elsőként emlitette a hármas követelmény megítélését. Nyomatékkal felhivta a figyelmet, hogy - miután a Központi Bizottságnak van új határozata, amely épül az előzőre - nehogy az történjene, hogy a 3-as követelményről Ügy beszéljenek, mint amely teljesen csődöt mondott. A KB határozata nem azért született, mert a magyar közoktatásban óriási bajck vannak, hanem egyáltalán, az élet minden területén változik, szakadatlanul fejlődik -, s ez vonatkozik a közoktatásra is. Í'L