MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-10-12 PB_77 - 1972_PB 77/11

-10­alapos megfontolásból döntött igy a Központi Bizottság, hogy az általános iskola fejlesztése a legfontosabb feladat mind szemé­lyi, mind a tárgyi feltételeket tekintve, ugyanakkor megkezdő­dik a hosszabb távú előkészítő munka, amit a nemzetközi tapasz­talatok figyelembevételével tudunk majd újra megfogalmazni. A következőkben említette a tananyag-csökkentés korszerűsítésé­nek kérdését, melyet szintén bonyolult problematikának tekintett, hiszen világszerte az érdeklődés középpontjában áll és a tudomá­nyokkal való lépéstartás, s ehhez is újabb ismeretekre van szük­ség. Amin javitani kellene; 1./ Elsősorban a testkultúra fejlesztését emiitette. /Megjegyez­te, hogy a katonai sorozásoknál is egyik probléam, hogy a fiata­lok állóképessége évről évre csökken. Ez sok mindennel összefüg­gésben álló társadalmi probléma /tornatermek kérdése, a tornaó­ra számának növelése, stb/. 2./ Másodikként emiitette az idegen nyelv kérdését, mely oktatás­ügyünk egyik legnagyobb problémája. Tényként emlitette, hogy év­tizedeken át nem sikerült megoldani a magyar nyelv mellé egy má­sik nyelv elsajátítását. Ezen a téren az előrelépés feltétlenül indokolt, s ez megint oktatásügyi kérdés, de beruházás kérdése is. Pszichológusok szerint nem az V., hanem már a III. osztály­ban kellene az idegen nyelv tanítására rátérni. 3./ Az osztályozás, értékelés problematikájával kapcsolatosan el­mondotta, hogy egyik legkonzervatívabb intézmény, mely évszáza­dok cta semmit nem változott. Feltétlenül szükséges változtatni ezen a merev rendszeren. /Ide értve az általános-, közép iskolá­kat és egyetemeket is./ Mészárosné elvtársnő felvetésével kapcsolatosan elmondotta, hogy a Minisztériumtól olyan választ kaptak - amikor szóvá tették en­nek helytelenségét -, hogy a közlöny megjelenésének csúszása o­kozta a problémát. Felvetették a Minisztérium felé, hogy ezen a területen is nagyobb felelősséggel kell eljárni. A 10.8 %-os bukással kapcsolatosan elmondotta, hogy ez gyakorla­tilag az ifjúság egytized részét jelenti, mely élete első vállal­kozását kudarccal fejezi be. Ennek megoldásán is gondolkozni kel­lene. Az sem vitás, hogy egy sor társadalmi problémából követke­zően - mely összefügg a csecsemőhalandósággal, az abortusszal -, növekszik az_iskolaéretlen gyermekek szórna, s nyilván közrejátszik az értékelési rendszerünk viszonylagos konzervatív volta is. Elmondta, hogy a pedagógusok kérdésének problémáját országos szin­ten érzik. Ezt a kérdést is bonyolult problémának emlitette, mely­ben szerepe van a pedagógus nőknél a gyermekgondozási segélynek, valamint annak is, hogy ezt a pályát sokan elhagyják - nem is az anyagiak miatt - és a jövőben a tanítóképzés fejlesztését is meg kívánják oldani. Itt utalt arra, hogy a jövőben a tanítóképző és óvónőképző főiskolai rangú lesz. A továbbfejlesztés kérdésére a Központi Bizottság rendkívül na-y súlyt helyezett, mellyel a Mi­nisztertanács is foglalkozni fog. A felsőoktatással kapcsolatosan kifejtette azon véleményét, hogy jó lenne, ha a megye is kapna egy ilyen intézményt. Ténylegesen arról van szó, hogy a következő években a felsőfokú oktatási in­tézmények számát érdemben nem kívánják emelni. Fontos feladatnak tartják a meglévők tartalmi munkájának, színvonalának emelését, h

Next

/
Thumbnails
Contents