MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972
1972-10-12 PB_77 - 1972_PB 77/6
r— Iák alapozó munkája nem megfelelően szilárd, mely a középfokú intézeteknek jelent problémát. /Ezzel kapcsolatban néhány példát emiitett./ Véleménye szerint ennek okait meg kell vizsgálni és ha a nevelőben van a hiba, ott kell változást tenni, hs a tanitás módszerében ott, hs a gyermekek által hozott szülői háttérben, akkor ott kell megoldást találni. Elmondta, hogy a pedagógusok az oktatási határozat végrehajtásában központi szerepet kaptak. Ezt követően pedagógusaink érzik, tudják - jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy kiemelt személyiségek a társadalom életében, akár tagjai, akár nem a pártnak. A párt politikájával nem játszhat, kísérletezhet senki, kísérletezhet a módszerekkel, eszközökkel, amelyek minél előbb célhoz juttatják a határozatok végrehajtását. A pedagógusok megbecsülésével, de elvárásával kapcsolatosan is szó esik az előterjesztésben. Az a megállapítás, nogy a pedagógusok egységesen készen állnak a párt határozatának végrehajtására, ehhez hozzájáruljanak, felkészültségüket fokozzák, mert tudják, hogy a jelenlegi felkészültség nem elegendő a határozatok megfelelő végrenajtásához. A középiskolákkal kapcsolatosan elmondta, nogy főleg a szakmunkásképző intézetek részéről vetődik fel a párhuzamos képzés, melyet nem tekintett jónak, melynél a logikai oorrendet nem találja megfelelőnek. Fontos feladatnak tartotta, hogy a határozatok végrehajtásához kezdjenek hozzá. Ebben a vonatkozásban ugy véli, legfontosabb, hogy az általános és középiskolák igazgatói ez évi munkatervükban a KB, és a megyei Pártbizottság határozatából induljanak ki. Véleménye ..zerint továbbra is nagy hangsúlyt kell helyezni a törzsgárda megbecsüléséve, melyre szép példát emiitett. Végezetül Ígéretet tett arra, hogy saját helyzetük elemzése alapján meghatározzák feladataikat, hogy hozzájárulhassanak o megye oktatáspolitikája továbbfejlesztéséhez. Kovács elvtárs az állami oktatás továbbfejlesztésével egyetértett. Problémaként emiitette, hogy a jelenlegi tárgyi feltételeket sem tudták eléggé felhasználni a neveléo szempontjából. Hiányosságként vetette fel, hogy nem sikerült megfelelő szocialista tipusu fiatalokat nevelni. Szerinte a nevelőknek nagyobb lelkiismerettel, több marxista meggyőződéssel kell nevelni, nagyobb követelményeket kell támasztani a nevelést illetően mind a nevelők, nind a tanulók felé. Balogh elvtárs felszólalásában az óvodai férőhelyek kevés szájával foglalkozott. Elmondta, hogy az üzemek nagyon nehéz helyzetben vannak e témát illetően. Javasolta Békés megyében egy felsőfokú oktatási intézmény létrehozását. iZzal indokolta, hogy nagyon sok értéket, végzős megmarad azon a helyen, ahol tanulmányait befejezi, igy a megyébe kevesebben jönnek vissza. Sáré elvtárs tapasztalata szerint a jövő ifjúsága olyan less, amilyenné nevelik ókét. Véleménye ^zerint, amit ezen a téren elértek nagyon eredményes, de a célt - hogy szocialista embertipust nevei jenek - nem kikerült eiérni, legalábbis nem olyan mértékben, mint ahogy az kivánatos lenne. Véleménye ozerint ez a határozat erositi azt, hogy valóban szocialista gondolkodású fiatalokat neveljenek. Elmondta, hogy itt nagy feladat vár nemcsak a pedagógusokra, hunem a társadalomra is. >