MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972
1972-10-12 PB_77 - 1972_PB 77/5
-4a pénz ténylegesen hoz-e valamit, vagy pedig az árak emelkedésével kapcsolatos, /léidének emiitette, hogy amit 15? évvel ezelott megvásároltak, most háromszoros áron kapják meg, azonban több pénzt nem kapnak/. Ugyanezt vonatkoztatta a napközis ellátásra is, s elmondta, hogy bizony a napközis gyermekek kosztja meglehetősen silány. Ezek a problémás kérdések megnehezítik az iskolák munkáját, s ennek megoldását elsősorban a gyermekek érdekében kérik. Az esztétikai nevelés kérdésével kapcsolatosan elmondta, hogy a községben lakó gyermekek 90 %-a jó körülmények között lakik otthon, bekerül az óvodába, ott megfelelő környezet fogadja, továbbá az alsótagozatos tantermek még úgyahogy megfelelőek, azonban az V.-VIII. osztályosok bizonyos szükségtantermekbe kerülnek, amelyek ötven éves olajozott, korhadt padlójú tantermek, s ezeken változtatni kell, mert bizony a sertéskoiübinátok, baromfiólak szebbek, tehát a gyermekeknek is kulturáltabb körülményeket kellene biztositani. kz volt a kérése a minisztérium, valamint az illetékesek felé, hogy ne ugy hozzanak bizonyos rendeleteket a pedagógusok tudomásara, hogy a rádió azt már bemondja - esetleg éppen nem hallgatják azokat a hireket - és a rendelkezést későbbi időpontban kapták meg, mivel igy kellemetlen helyzetbe kerülnek /a gyerekek mondták, hogy ne osztályozzon, mert reggel erre vonatkozó bejelentés hangzott el a rádióban. Egyéni véleményét juttatta kifejezésre, amikor elmondta, hogy véleménye szerint helyes lenne, ha az iskolák közötti szintkülönbségek megszüntetése érdekében felmérnék milyen eszközökkel rendelkeznek az iskolák - akár Budapesten, akár Gádoroson - és azokat megfelelőképpen osztanák el, mert a technika felhasználása nem csak budapesti, hanem a gádorosi és nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számára is sokat jelent. AMBRUS ELVTÁRS elmondta, hogy a maguk területén a Központi Bizottság határozata szellemében már hosszabb ideje foglalkoznak ezen kérdések elemzésével, értékelésével, hogy a megyei Pártbizottság határozatával bővitve testületi ülések elé terjesszék az állami oktatás továbbfejlesztésére vonatkozóan. Továbbá néhány Kérdést érintett: a szemléleti kérdésnél elmondta, hogy a továbbfejlesztés jelentős feladatokat jelent, tehát többet kell tenni az oktatóanevelő munka területén. Véleménye szerint új, módcsitott, korszerűsített szemléletre van szükség. Másként kell megtervezni ? megszervezni a munkát, s a végrehajtásban - ha lehet - szűkíteni kell a ráforditott időt, tehát jobban kell végezni a munkát. Szem előtt kell tartani, hogy a határozat eszköz a párt, állami, valamint iskolai szervek kezében a szocialista tipusú ember nevelésében. A határozatok végrehajtása tekintetében egyetért azzal, hogy ne várjanak a határozat minden összefüggésében a felsőbb szervek kezdeményezésére, hanem kezdjék meg azonnal a feladatok meghatározását, amennyiben ennek megvannak a személyi és tárgyi feltételei. Egyetért azzal a megfogalmazással, hogy az oktató-nevelő munka színvonala nincs szinkronban a társadalom politikai fejlettségének követelményeivel. Továbbá beszélt a gyermekek iskolaérettségéről. Az iskolaérettség vizsgálatát nagyon helyesnek tartotta, mert nem minden 6 esztendős gyermek iskolaérett. Az előterjesztésben az általános iskola központi figyelmet kapott az iskolai tipus vonatkozásában és ezzel messzemenően egyetértett. Elmondta, hogy nem csak a falusi és városi, hanem a városokban működő általános iskolák között is vannak színvonalbeli különbségek. Szerinte ez jelzi, r hogy az általános isko-