MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-06-30 PB_76 - 1972_PB 76/46

- 5 ­E bizottság^feladata a kereskedelmi/egyezmény, valamint a másodat világháború alatt a Szovjetuniónak szállított hadianyagok és más cikkek árának törlesztésére vonatkozó megállapodás kidolgozása.7 A két ország kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztése előtt nagy távlatok állnak* Az amerikai monopoltőkés körök komolyan számolnak azzal, hogy rövidesen szüksé­gük lesz majd arra, hogy fűtőanyagot, gázt, valamint színesfémeket importáljanak a Szovjetunióból, s úgy látszik, e célból nagy hitelek nyújtására is hajlan­dók. Annál is inkább, mert a Szovjetunióban jó piacot találnak iparcikkeik, főképp gépi berendezéseik szá­mára. A két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődése termé­szetesen kihat majd az Egyesült Államok és a többi szo­cialista ország kapcsolataira is, éspedig pozitiv irány­ban. A környe zetvédelem, a közegészségügy, az űrkutatás, a tudom ány és a technika különböző területeire vonatk ozó szovjet-amerikai megállapodások a két állam érdekeit szolgálják, de össh angban állnak az emberiség legközvet­lenebb létszükségleteivel, bélés céljaival is. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésén túl a két ország vezetői nagy figyelmet szenteltek a nemzetközi helyze t egyes problémáinak is. Ahogyan az várható volt, f oké pen az európai kérdések _te­kin tetében történt előrehaladás . Pozitiv tényező, hogy az Egyesült Államok elnöke is kinyilvánította: amerikai rész ről is elő kiavánják mozditani az európai enyhülést, a kontinens államai béicés együttműködésének kibontakozását, a biztonsági értekezlet előkászitésát és megtartását.

Next

/
Thumbnails
Contents