MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-06-30 PB_76 - 1972_PB 76/47

- 6 ­A Vie tnamban folyó amerikai agressziót illetően mind a ké t fé l megmaradt ré gi álláspontján; a szovjet elvtársak hatá­rozottan védelmezték a vietnami szabadságharc érdekeit. A közel-keleti kérdésben az amerikai fél szavakban a Bizton­sági Tanács 1967. novemberi határozatának a végrehajtása mellett nyilatkozott, a valóságban azonban nem adta fel Iz­raelt támogató álláspontját. A nemzetközi közvélemény érthetően nagy várakozással tekin­•r —n ——— i— ~* tett íTixon elnök szovjetunióbeli látogatása elé és élénk » I -?, fig yelemme l kisérte a tárgyalásokat. A szocializmus, a béke és az antiimperialista front erői általában bizalommal fo­gadták a szovjet vezetőke-nek azt a szándékát, hogy az ame­rikai imperializmus agressziv cselekményei ellenére tárgya­lóasztalhoz ülnek Nixonnal. Ugyanakkor nem lehet szem elől téveszteni, hogy még ebben a táborban is akadtak olyan országok, mozgalmak ás szemé­lyek, amelyek fenntartásaiknak adtak hangot, sőt egyesek nyiltan is állást foglaltak a csúcstalálkozóval szemben. Ezek véleménye szerint célszerűbb lett volna lemondani Nixon elnök moszkvai látogatását, miután az amerikai haderő el­aknásította a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikötőihez vezető bejáratot és fokozta Észak-Vietnam területének barbár bombázását. A szovjet külpolitika a tőkés országokhoz fűződő kapcsola­taiban a békés egymás mellett élést tekinti vezérlő elvének; arra törekszik, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket ne a há­ború, hanem a tárgyalások eszközével ddja meg. A szovjet vezetés mindig türelmesen kereste a módozatokat a vitás kérdések rendezésére, kapcsolatai normalizálására, a leg­erősebb tőkés hatalommal, az Sgyesült Államokkal is.

Next

/
Thumbnails
Contents