MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1966
1966-12-28 PB_41 - 1966_PB 41/13
a -12ségeivel ahhoz, hogy ezt az igényt ki tudjuk elágiteni. Miután a politikai képzés, tájékozódás adott, a helyes arányok kérdése merül fel. Alapvetően ez a kérdés is káderkérdós, a pártban is ás náa szervezetekben is. Az elmúlt években, évtizedben kádereink döntő többsége tanúbizonyságát adta, hogy képes ás akar dolgozni. Kádereinket, akik az élet különböző területein dolgoznak, a jövőben rnéglnkább alkalmassá kell tenni, hogy a politikai és szakmai képzés ut tJ án az elvi vezetés szolgálatában minél jobban tudják ellátni feladataikat. Ekörül is volt ás van néhány ettől eltérő felfogás, amelyik helytelen ás nem segiti a párt politikai munkájának a jo megvalósulását. Lényeges feladatunk a kongresszus határozatainak végrehajtásából adódóan, hogy az elvi vezetést fejlesszük a párt kádereivel, akik bármilyen poszton dolgozó, vezető, irányitó munkakört töltenek be. Nekünk az ez irányú képességek fejlesztése, és a pozitiv tendenciák erősitése utján kell előre jutnunk ebben a dologban. A párt kádermunká i jáva1 , alapelveivel és gyakorlati tevékenységével kapcsolatosan a következőket szeretném elmondani, címszavakban érintve. Közismert az ezzel kapcsolatos elvi, politikai igényj a megbízhatóság, rátermettság, alkalmasság, politikai műveltség, szakmai hozzáértés ásigytovább. Ezen a témakörön belül összesen egy kérdést szeretnék érinteni, amely körül hosszabb idők óta véleménycsere, vita van, és lehet, hogy még találkozunk ilyen vitával - és nemcsak Békés megyében - ez a politikai műveltség, és a szakmai hozzáértés kérdése. Békés megyében - ahogy visszaemlékszem - évek óta érvényesítjük a politikai műveltség ás a szakmai hozzáértés egységét a pártmunkában, az más, hogy csúsztak bele bizonyára hibák is. Kádár elvtárs zárszavában ennek a vitának a végére pontot tett, amikor megfogalmazást nyert, hogy politikailag müveit, de a szakmai hozzáértést sem nélkülözhető vezető gárdára van szükség. A szakmai hozzáértés nélkül a szocializmus teljes felépítésében sikeresen dolgozni, tevékenykedni nem lehet érdemi módon. elvtársak I Még szóba szeretném hozni - egyébként ez a kongresszuson is végig helyet kapott t de különösen a referátumban - az emberség, az emberségesség kérdése, az emberekkel való bánni tudás, ügyes-bajos dolgaik gondos mérlegelése, elintézése. Feltétlenül fontos, hogy az embersegesség érvényesüljön, kifejezésre jusson mindenki tevékenységében, de ez nem jelenthet igénytelenséget sem a munkában, sem a magatartásban. Ennek édestestvére a következetesség, ami szintén elég vaskosan került szóba a-kongresszuson. A következetesség azonban nem egy a gorombasággal, Ezekre a nagyon fontos elvi, politikai vonatkozású kérdésekre már a januári és az azt követőtaggyűléseken is ki kell térni részletesen, és értelemre ható módon, A következő kérdés, a gazdasági mecnanizmus reformja és a pártmunka összefüggésének kérdése. Abból szeretnék kiindulni, hogy a gazdasági mechaniziuus reformját a párt kezdeményezte, és ez nem akármilyen kiindulási pont, A párt Központi Bizottsága, illetőleg a kongresszus meg van arról győződve, hogy a gazdasági mechanizmus reformja szükségszerű ás helyes . döntés, amely végső soron feltétlenül a nép javát fogja szolgálni. Miért abból indultam ki, hogy a párt kezdeményezte? Azért, mert számosan a pártban és párton kivül még nem jutottak el oda, hogy egyértelműen ás hangosan, minden összetételt elbiró módon erről a reformról igy beszéljenek, hogy helyes. Számos helyen még kétségeket magukba foglaló módon fogalmazzák meg ezeket. Ivlég a célját és szükségességét is kétségbe vonják. Éppen ezért most, az előkészületi időszak-