MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1966

1966-12-28 PB_41 - 1966_PB 41/14

ban nekünk feladatunk, hogy a reformnak a jelentőségét, célját az értelemre hatva mindenképpen erősítsük, oiert ha az előkészületi sza­kaszban nem tudunk megfelelő módon előre menni ebben a kérdésben^ akkor gondolom elvtársak, hogy az akarattal is baj van. A' jó szán­déknak feltétlenül találkozni kell a helyes értelmezéssel, A mecha­nizmus reformjának sikere 1968-tól kezdődően azt feltételezi, hogy Békás megye minden vezető, ás általában dolgozó emberek is értsék a leglényegesebb kérdéseket, amelyek garanciát jelentenek a gyakorlati megvalósításban. Minden ujjal együtt jár bizonyos átmeneti konjunk­túra, melyre ha időben felfigyelünk - az előkészítés időszakában -, akkor kevesebb problémánk lesz. A partnak természetesen elsősorban az emberek felkészítése utján jelentkezik a nagyon nagy feladat, ás abban, hogy a lényegi, érdemi kérdéseket és ennek összefüggése­it vonja vizsgálat alá. Nevezetesen a tervfeladatok teljesítése, a mennyiség, a minőség, a választék, ugyanakkor az életszínvonal e­melkedése, céljaink teljes összefüggése. Ezeket a főbb összefüggé­seket kell a pártnak ellenőrzés alatt tartani már az 1967-es esz­tendőben is a népgazdasági terv végrehajtása kapcsán. A lehetőségek felhasználása, a tartalékok feltárása, észszerű gaz­dálkodás, közfelfogás, mint a politikai munka nagyon lényeges kér­dése. Sokszor milliók és milliók csúsznak ki a kezünkből és ezek ilyen vagy olyan oldalon, de érintik az egész nép zsebét, a párt fő célkitűzéseit, az életszínvonal kérdését ásigytovább. J3zt a né­hány kérdést azért tartottuk indokoltnak megemliteni, hogy a januá­ri, februári és az azt követő taggyűléseken, az előttünk álló orszá­gos tanácsválasztások és általában a választások, valamint a termelő­szövetkezeti kongresszusra való készülődés jegyében egy sereg nagy horderejű szerkezeti keret ás ennek megfelelő politikai feladat áll előttünk, amelyben az ilyen jellegű kérdéseket nekünk megfelelő he­lyen ás módon, éppen a szocialista épitőmunkánkban való reláció­jában ezeket a fórumokat fel kell használni, A kongresszus anyagának feldolgozására, és ennek módozataira nem térek ki, a járási, városi pártbizottságok megkapjak az ide vonat­kozó határozatokat. A központi határozatokat a Végrehajtó Bizott­ság megtárgyalja a megyére vonatkoztatva, m-lyet a szokásos módon kijuttatunk, ós minden pártbizottsági tagunk tájékoztatást fog kap­ni, KLAÜKQ MÁl'YAS elvtárs: Javasolom, hogy dr. Szabó Sándor elvtárs tá­jékoztatóját a pártbizottság mint tájékoztatót vegye tudomásul, vi­tát ne nyissunk felette elsősorban azárt, mert Szabó elvtárs által elmondottakat értelem szerint egyrészt mindennapi pártmunkánk során, ás a soron következő párttaggyülóseken is hasznosítani ás alkalmaz­ni kell, i^srészt azért sem, mert a pártbizottságnak a IX. kongresz­szus anyagát, és határozatait ,, aprópánzre váltva", megyénk sajátos helyzetét figyelembe véve intézkedéseket, határozatokat fog kidol­gozni, nem valami régi értelemben vett munkatervkészítés formájában, hanem ezeket a döntéseket, mindennapi gyakorlati,gazHdasági, poli­tikai munkánk során figyelembe kell venni és alkalmazni oly módon, hogy elsősorban a választott testületek munkájában kell tükröződnie a IX. pártkongresszus határozatának és mondanivalójának. Jlnnek fi­gyelembevételével kérem vegye tudomásul a Pártbizottság a szóbeli tájékoztatót, A Pártbizottság dr. Szabó Sándor oly­' társ szóbeli tájékoztatóját elfogadta .

Next

/
Thumbnails
Contents