MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955

1952-1955

Biharugra községben, ahol kb. 1000 db. sertés beteg, melyből né. hány nap alatt kb. 100 db* hullt el. Ezenkívül néhányesetben volt tapasztalható egy olyan sertésbetegség, amikor a sertésnek semmi baja nincs, a következő percben felfordul és elhull, A vizsgálat során az eredmény mindenesetben negatív volt és igy sem a beteg, séget, sem az elhullás okát kimutatni nem tudják, ellene védekez. ni sem tudnak. Az endrődi "Haladás** tsz-ben négy csikó betegedett meg. Az orvos javaslatára lakásukra vitték ápolás végett. Erre a többi tsz. tag azt gondolta,hogy haza lehet vinni a lovakat és el­vitték is néhányan, azonban gyorsan leszerelték ezt a hangulatot. Egeresi István, a dévaványai gépállomás vezetője azt mondta, amikor az egyik gépkezelő súlyosan megsérült, hogy "bár vállaltam volna a felelősséget ezekért a sérülésekért, akkor most legalább lezártak volna és megszabadultam volna a sok zaklatástól.** Szilágyi Mihály pártonkivüli gyulavári lakos, a helyi tanácselnök apja résztvett az egyik gyűlésen ée amikor kérték, hogy szóljon hozzá, azt mond. ta, hogy "mit szóljak hozzá, jöjjön ide Rákosi, majd neki mindent elmondunk, hogy nincs se ruhánk, se cipőnk**, majd ellenséges meg. nyilvánulást tett és még azt mondta.hogy "Ígérnek mindent, de ha adnak sem ér már semmit". Jelentem továbbá, hogy a lakosság széles rétege még nem foglalkozik a tegnapi napon megjelent kormányrendelettel. Békéscsabán egyes üzemekben, hangoshiradőn keresztül ismer/etetik a dolgozókkal a tegnapi Szabad Kép-ben megjelent amnesztia rendeletet. Több üzem. ben a holnapi nap folyamán sajtóértekezlet keretében tárgyalják meg a kormányrendeletet. Azok a személyek, akiknek hozzátartozói internálva, vagy kisebb büntetés letöltésére vannak Ítélve, nagy örömmel fogadták a kor. mányrendeletet. Ilyen pl. Sóder Jánosné és Varga Jánosné mesőko­vácsházai lakosok, akiknek férje börtönbüntetésre volt Ítélve, ugy nyilatkoztak,"mindaddig amig férjük haza nem jön, minden erő. vei dolgoznak,hogy eleget tudjanak tenni kötelezettségeiknek. Pár­juk hazajövetele után még nagyobb odaadással dolgoznak, hogy ezzel hálájukat leróják. A Budapestről kitslepitetteket már az országgyűlési választásokat megelőzően foglalkoztatta az amnesztia rendelet kiboosájtása. AT­ra számoltak, hogy Rákosi elvtárs Budapesten megtartott választási nagybeszédén már az amnesztia rendeletet fogja ismertetni* A vá­lasztások óta állandóan napirenden volt közöttük az amnesztia kérdé se és maguk között több dátumról beszéltek a rendelet kibocsájtásá. val kapcsolatban. Tegnapi napon Szabad Nép-ben megjelent kormányrendeletre a kitele­pítettek a mai napon többen felkeresték a rendőrőrsöt azzal, hogy az ő kitelepítésük megszűnt és ők elmennek haza* Azokat a személye­ket, akik nincsenek tisztában a rendeletekkel, a letelepedést 11. letően, azokat a rendőrőrsökön felvilágosítják* A rendeletnek az a része, hogy nem minden városban kapják meg a letelepedést, illetve engedélyhez van kötve az ottlakás, a kitelepítettek között rossz hangulatot váltott ki* Pl. Gerlóczi Gábor volt horthysta katona­tiszt, Horthy szárnysegédje, ugy nyilatkozott, hogy *'csak látazat az, hogy megszűnt a kitelepítés, hiszen nem mehetnek vissza Buda­pestre, vagy nagyobb városba,.mivel oda letelepedési sngedély kell, azt pedig a kormány úgysem fog kiadni, igy tehát csöbörből, vödörbe estünk". Pongrácz István volt gróf, jelenleg mezőberényi lakos a rendelettel kapcsolatban ugy nyilatkozott,hogy "tudtam azt,hogy a rendeletet ugy csinálják meg, ami a sorsunkon csupán /

Next

/
Thumbnails
Contents