MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955

1952-1955

csak annyit változtat, amennyiben kórházba kell menni, nem kell a rendőrörstől engedélyt kérni arra, hogy a községet elhagyhassak. Vannak azonban kitelepítettek között sokan olyanok, akik örömmel fogadták a megjelent kormányrendeletet. Az örménykati állami gaz. daságban az egyik brigádszálláson 15 kitelepített tartózkodott és agy nyilatkoztak, hogy az elkövetkezendő időben sokkal jobban fog. nak dolgozni, mint eddig, mert tadják azt, hogy október 31-vel az ők kérdésük is teljesen rendezve lesz. Azok a dolgozók, akik foglalkoztak a kormányrendelettel, agy nyi. latkoznak, mint pl. Zorovecz László, mezőgazdasági munkás, párton, kivüli, gyomai lakos, aki azt mondotta* "eddig is tapasztaltam a népi demokrácia erejét, a mostani rendeletekkel mégjobban bebizo­nyosodik az, hogy a népidemokrácia erős, s a jövőben még erőssbb lesz". Békéscsaba,1953.jalias 27.-

Next

/
Thumbnails
Contents