MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.

1953. november 14.

Az ideológiai munka területén a haladás a leglasubb ? Bzen a téren csak a kezdet-kezdetén vagyunk. A lemaradás megszüntetését szolgálja az a nagyfontosságú határozat, amely a propagandamunkával kapcsolatosan jelent meg. Melynek alapján a megyei pártbizottság részéről biztositanunk kell a közeljövőben ennek a határozatnak az alapos feldolgozását. Ha a Közpon­ti Vezetőség határozatának végrehajtását értékeljük, a kezdeti eredmé­nyek mellett világosan látnunk kell, hogy a mi megyénkben a legnagyobb lemaradás abban van, hogy az utóbbi hetekben kevésbbé foglalkoztunk a párt belső életének megjavításával, a pártszervezeteink megszilárdításával, az előttünk álló soronlévő pártépitési feladatokkal. Ezt a hiányos mun­kát tükrözik vissza a megtartott taggyűlések, ahol egy sor helyen újból kel­lett azokat szervezni, mivel a párttagság aem jött; össze. Vagy a meg­jelenők száma egyes helyeken 6o-7o százalékos volt. A megyei pártbizott­ság a júniusi határozat alapján megjelent kormányintézkedéseket, melyek a dolgozó népünk érdekeit szolgálják cikk gyűjteményben összesítette. Azon­ban elmaradt ezeknek a határozatoknak a kellő tudatosítása, főleg az e­gyénileg dolgozó parasztság körében, ü'em ellenőriztük megfelelően az álla­mi szerveink munkáját a határozatok gyakorlati végrehajtásával kapcsola­tosan, s ennek alapján komoly lemaradásaink vannak ezen a téren, melyre majd későbben részletesen kifogok térni. Ezen hiányosságok erednek abból, hogy a megyei pártbizottság a termelőszö­Lvetkezetek megszilárdítására összpontosított minden erőt. Bár a termelő­'szövetkezettel kapcsolatos feladatok komoly helyet kaptak a Központi Ve­zetőség határozatában. Azonban hiba volt részünkről, hog^y ezen feladatok végrehajtását nem kapcsoltuk össze megfelelően a soronlevő pártépitési és gazdasági feladatokkal, ipar és mezőgazdaság terén egyaránt. Éz a me­gyebizottsag hiányos munkáját tükrözi vissza, A megyebizottság határoza­tot hozott a Központi Vezetőség júniusi határozatának végrehajtására, a­^onbah kevésbbé helyzett súlyt a határozat végrehajtására, nem ellenőrizé pje azokat, melynek alapján jórésze papíron maradt. Feladatunk ezen a téren a mostani Központi Vezetőségi ülés határozata alapján a pártmunkánk fő feladatának tekinteni a párt belső munkájának a megjavítását, vagyis a Központi Vezetőség júniusi határozatának a Párt munkájával kapcsolatos fe­ladatainak a gyakorlati végrehajtását biztositani. A kollektiv vezetést nem egy kampányszeri feladatnak kell tekintenünk, hanem ezt a pártmunkánk állandó, szerves részévé kell tennünk. Csakis ezál­tal tudjuk a jelentőségű határozatnak a gyakorlatban, a tömegek körében F 'rvényt szerezni, erősiteni a párt- és a tömegek közötti kapcsolatot. Ál­andóvá tenni a birálat és az önbírálat alkalmazását. Ez szükséges annál is inkább, mivel a Központi Vezetőség határozata előtt esztendőkön keresz­tül megvoltunk szokva a birálatnélküli munkához, a pártdemokrácia sok­esetben háttérbe szorult a pártbizottságaink, pártszervezeteink munkájá­ban. Annak ellenére, hogy Rákosi elvtárs 19i?o.febr.lo-i beszédében a párt­demokrácia betartására nagyon felhívta megyénk pártszervezeteinek figyel­mét. Ezért fordul elő a Központi Vezetőség határozatának megtárgyalása u­tán egyes helyeken, hogy a mi elvtársaink visszaverik a jogos birálatot, vagy azt formálisan fogadják el. Ez elmúlt választmányi ülés bírálta a párt- és tömegszervezetek osztályának munkáját, hogy a tag- és tagjelölt­felvétel területén lemaradás van. A mi elvtársaink önbirálatot gyakoroltak, de azóta sincs komoly javulás a tag- és tagjelöltfelvétel területén. De előfordul hogy egyes helyeken üldözik azokat az elvtársakat, akik bírála­tot mertek gyakorolni egyes vezetők munkája felett. Bz történt meg pl. Józsa -oéláné elvtársnővel a kondorosi "Micaurin" termelőszövetkezet tagjával, a­ki a "Viharsarok gépéhez'* panaszt emelt az ottani tsz elnök magatartásával kapcsolatosan. Mire a tsz elnök hajszát indított az elvtársnővel szemben, erős vizsgálat alá vette az elvtársnő származását és jelenleg ükapjának tisztázásánál tartanak.Továbbá megfogadtatták az elvtársnővel azt, hogy többet nem fog Írni. Az üggyel kapcsolatosan most folyik még vizsgálat a megyei pártbizottság részéről.

Next

/
Thumbnails
Contents