MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.
1953. november 14.
A mi elvtársaink több esetben megfeledkeznek arról, hogy a marxista-leninista pártok tradíciójához tartozik az, hogy nem félnek feltárni nyiltan és őszintén munkájukban előforduló fogyatékosságokat, elfogadják a feléjük elhangzott birálatot és keményen harcolnak a hibák megszüntetéséért. Jobban kell ezen a téren megszívlelni Lenin elvtárs tanításait: W A politikai pártnak saját hibáihoz való viszonya egyik legfontosabb és legbiztosabb ismérve a párt komolyságának és annak, hogy miként teljesiti a valóságnak kötelességét osztálya és a dolgozó tömegek irányában. A hibát nyiltan beismerni, okait feltárni, ki elemezni azt a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszközökkel lehet a hibát kijavítani, ime ez jellemzi a komoly pártot, igy teljesiti a párt kötelességét, igy neveli és tanitja az osztályt és azután a tömegeket is." Párgunk Központi Vezetősége éppen ennek a szellemnek megfelelően járt el, amikor júniusi határozatában őszintén tárta fel a párt belső életében és gazdaságpolitikájában elkövetet hibákat és hiányosságokat. S ez nem gyengítette, "hanem mintahogyan látjuk erősítette pártunk tekintélyét a tömegek körében. Ugy látszik, hogy nálunk egyes elvtársak nem tanultak eléggé, s nem szívlelték meg a Központi Vezetőség határozatát. Keményen fel kell lépnünk mindazokkal szembe, akik üldözés alá veszik azokat az elvtársakat, vagy dolgozókat, akik jogosan bírálják munkájukat. A megyei pártbizottság vezető és irányító munkájában elkövetett hiányosságok hozzájárultak továbbá ahhoz, hogy a tömegszervezeteink sem dolgozták fel megfelelően a Központi Vezetőség határozatát. Mely hiányosságért elsősorban a meg^ebizottság a felelős. Kern ellenőrizte és nem nyújtott munkájukhoz megfelelő segítséget. Bzért is fordulhatott elő, hogy a szakszervezeteinknél sok ideig bizonytalanság volt tapasztalható a határozat feldolgozásánál. *• feldolgozás alatt viszont nem érvényesült eléggé a bírálat es az önbírálat szelleme a végzett munkájukkal kapcsolatosan, jyem (hoztak eléggé konkrét intézkedéseket a Központi Vezetőség határozata alapján a dolgozókról való gondoskodásról. Mint pl. a szociális intézkedések, egészségvédelem, kollektivszerződések betartása, munkabérek időben való kifizetése, brigádszállásoknál lévő hibák megszüntetése. A mi elvtársainknak ezen a téren sürgősen pótolni kell a mulasztást. És a mostani határozat feldolgozásával kapcsolatosan hozzanek konkrét natározatokat s azokat időközben ellenőrizzék, hogy hogyan hajtották végre. A DISZ-szervezeteinknél általában legjobban indítottak be a központi Vezetőség határozatának feldolgozását. Megtették az első lépéseket a birájlat és önbírálat alkalmazása terén, őszintén tárták fél.a munkájukban lévő hiányosságokat. Azonban nem mozgósították megfelelően a DlSZ-tagságot a feladatok végrehajtására. Ami annyit jelent, hogy a DISZ-szervezeteinknél ás újból elő kell venni a Központi Vezetőség júniusi határozatát, valamint a mostani határozat felaolgozásával párhuzamosan a belső vezető munka megjavítása mellett mozgósítsák a fiatalokat az előttünk álló feladatok végrehajtására. Az agitációs munkájuk során mulassák meg jobban ? hogy a fiatalok életszínvonala is milyen mértékben emelkedett a párt- és kormánynatározat megjelenése uuáa. nasonló aelyzet az MMDSZ szervezetnél, itt a legnagyobb lemaradás az alsóbb szervezeteknél nyilvánul meg. Itt dolgozták fel a leggyengébben a Központi. Vezetőség határozatát, s komoly lemaradás mutatkozik a kedvezmények tudatosítása terén. Az állami szerveinknél van a legnagyobb lemaradás a határozatok végrehajtása terén. Nem biztosítják megfelelően a tanácsaink, hogy a hozott határozatoknak érvényt szerezzenek, pl. az iparigazolvanyok kiadásánál, október léig csak 13 lett kiadva. Vagy eltűrik tanácsszerveink,hogy egyes helyeken a terményforgalmi kirendeltségek megsértik a törvényesség el vét, meglopják a dolgozó parasztokat azáltal, hogy a tengeri beadásnál nagyobb*víztartalmat számítanak fel, mint amennyi a valóságban meg van. Pl. Orosházán ahol 17o mázsa tengerit loo mázsában akarták átvenni. Hasonló volt a helyzet Bélmegyer községben is. A dolgozókról való gondoskodás nem lett munkájuk előterébe állítva. Bgy sor helyen az áruelosztásnál szervezetlenség következetében egyes árucikknél hiányosságok mutatkoznak.