MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.
1953. július 1.
rületeken csökkent a dolgozók: életszínvonala, amely a szocializmus építésével ellentétes. Azok az emberek, akik a szocializmust épitik megérdemlik azt, hogy az életkörülményük javuljon. Uost kezdjük majd még fokozottabb mértékben nemcsak elvileg érteni, hanem a gyakorlatban megvalósítani azt a gazdasági alaptörvényt, amit Sztálin elvtárs leszögezett, Ennek érdekében történik minden. A sajtó, rádió nap mint nap mondotta, bizonyította különböző számadatokon keresztül, hogy hogyan emelkedik a dolgozók életszínvonala, azonban meg kell mondani azt, hogy az élettől bizonyos mértékig , az élet által felvetett problémákkal ellentétes volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a mi tömegpolitikai munkánk, pártmunkánk nem tudott kellő mértékben kibontakozni, nem tudtak népnevelőink kellő politikai munkát végezni. Azonban fel kell azt vetni, hogy helytelen volna azt a következtetést levonni, hogy azokat a hibákat, hiányosságokat, amik a népnevelők munkájában fennállnak ez a probléma eltakarhassa. Helytelen volna azt gondolni, hogy az életszínvonal emelkedés egyik napról a másikra fog bekövetkezni, nyilvánvaló, hogy a különböző árucikkek Iránák leszállítása az ősz folyamán már egész komoly mértékben éreztetni fogja hatását. Azt is fel ke 11 vetni, hogy milyen komoly nehézségek voltak, milyen komoly nehézséggel kellett megküzdeni. Az volt az érzésem - bar az elv- . társak nem mondották ki szóval, - hogy most esek a nehézségek, mert a Párt feltárta,, komoly intézkedéseket tett, ezek megfognak szűnni. Nem fognak ezek a nehézségek megszűnni, egyik napról a másikra.Nehézségek fognak lenni. Az ellenség nagyon komoly akcióba fog lépni. Igyekezni fog a dolgozókat bizonyos mértékig Pártunk, kormányunkkal szembeállítani, aminek a leszerelése igen komoly feladatot állit az elvtársak elé. A Párt Központi Yezetőségének határozata nem azt jelenti, hogy a nehézipar fejlesztése háttérbe fog szorulni. Ahhoz, hogy a könnyűipart fejleszteni tudjuk szükséges, hogy megfelelő kapacitású nehéziparral rendelkezünk. De megszabott és reális keretek és feltételek között, A tervteljesítése sem ugy fog menni, hogy a dolgozók ölbetett kézzel fogják a 12o százalékot teljesiteai.Az elkövetkező időkben sokkal jobban látni fogják a dolgozó tömegek, gyakorlati életben fogják tapasztalni, hogy növekszik az életszínvonaluk.Ez azt fogja eredményezni, hogy a dolgozó tömegek a Párttel szorosabb kapcsolatba fognak kerülni, Párt, kormány, ^dolgozók közötti kapcsolat erősödni fog. Felvetődött a személyi kultusznak a problémája. Ismerik az elvtársak Lenin, Sztálin elvtárs tanításait, a marxista történelemtudomány a leghatározottabban elitéiig a személyi kultuszt, azt az elméletet, hogy egyes kiváló, kimagasló emberek alkotják a történelmet, ök hajtanak végre történelmi fordulatot, melynek következtében társadalmak változnak meg. E 3 nem áll. Nem kimagasló emberek alkotják, hanem társadalmi fejlődés*, dolgozók tömegeinek munkája alkotja. A dolgozók nevelik ki azokat az embereket, akik vezetők, a dolgozók vesetői és csak akkor tudnak komoly eredményeket elérni, ha a dolgozók támogatják, ha munkájukban a dolgozók kívánsága jut kifejezésre. Jellemző dolgg volt az, hogy amikor Rákosi elvtárs tartott beszédet valahol, ott taps volt és ha valaki nem éljenzett arra ferde szemmel néztek az emberek, hogy az biztos ellenség, ami a marxizmus-leninizmus tanitása alapján nem helyes. Líi továbbra is ugyanúgy szeretni fogjuk Rákosi elvtársat, segíteni fogjuk munkájában. Sőt ennek a Központi Vezetőségi határozatnak alapján még fokozottabban, mintahogyan Rákosi elvtárs felvetette, hogy csak akkor tudja azokat a feladatokat megvalósítani, amit a Párt rábízott, ha a párttagság, a dolgozó nép támogatja. Nagy elvtárs aláhúzta azt, hogy ez a határozat párttitok. Azt szeretném aláhúzni, hogy itt nem arról van sző., hogy a Párt Központi Vezetősége bizalmatlan lenne a párttagsággal, a párt alsóbb funkcionárusaival szembe. Arról van szó, hogy a párt Központi Vezetősége nem tartotta célsze-