MDP Békés Megyei aktívaértekezletei 1948. július 3. - 1954. október 30.

1953. július 1.

loh rünek azt, hogy ezt a hatalmas anyagot, teljes-egészében igy leközöl­je, lehozza a dolgozó tömegek elé. Annál is inkább, mert ennek a meg­értése nem egyszerű dolog, az ellenségnek tápot adtunk volna arra, hogy ezen keresztül komoly'támad-sokat ^udjon eszközölni. Tudomásom szerint ez a határozat nem fog egyben megjelenni. Ennek a határozatnak jelen­tős része különböző kormányhatározatokon keresztül napvilágot fog látni. ETagy elvtárs meghatározta, hogy az elkövetkezendő időben melyek.azok a problémák, amelynek megvalósításához máris hozzá kell kezdeni. Blahut elvtárs MT.elnok: A Központi Vezetőség nagyjelentőségű határozata komoly mértekben fonatkozik a tanácsokra. Az utóbbi években sok hibát és hiányosságot elkövettünk, akár a termelőszövetkezetek területén, vagy a kártérítésekkel kapcsolatban a parasztság lélektelen kezelésénél. Éreztük, láttuk a hiányosságokat, problémákat, azonban hiányosságvolt az részünkről, hogy nem vetettük fel megfelelően. , Hagy elvtárs: Az a 13 hozzászólás ? amely elhangzott azt tükrözi vissza, hogy végtelenül komoly, mélyreható problémákat vet fel a határozat. Ezzel kapcsolatban tisztázódott Szabó elvtárs álláspontja is. A határozat ál­lapján a következtetést megfelelően körültekintően le kell vonni, neki kell látni ennek a feldolgozásához. Az általam felvetett közvetlen ten­nivalókra vonatkozóan az intézkedést azonnal kezdjük meg. A hozzászó­lások során egy kérdés hangzott el a Politikai'Bizottság változásával kapcsolatban, hogy ennek a pártépitő, a pártmunkára milyen kihatása lesz. Politikai Bizottság változását mindenek előtt az a tény húzza alá, hogy Pártunk fejlődik, uj, fiatal, friss erőket von be éppen a hibák bátor feltárása alapján a gozponti Vezetőség levonta a következtetést, és friss fejlődőképes elvtársakat vont be a vezetésibe. Akik tényleg képesek ar­ra, hogy a pártpolitikáját képviselve, annak megfelelően irányítsák a Párt összes munkáját a 2 Központi Vezetőségi ülés között. Kimaradtak , a Politikai Bizottságból olyan elvtársakat, akik hosszú idó óta benne voltak, Révai, Faakas elvtárs. Ezek az elvtársak, akik most a Politikai Bizottságba nem lettek beválasztva, part, állami vonalon komoly, fontos beosztásba fogják végezni a munkát. Valós» iriü> h0 gy az ellenség ilyen vonatkozásban reagálni fog. Ezen a téren lévő változás olyan formában lesz kihatással a pártéletre, hogy Snnek a Politikai Bizottságnak az irányítása alapján még eredményesebben fogjuk megoldani feladatainkat. Az •elkövetett hibák alapján körültekintőbben kell megnézni a pártépitő mun-­kánkat. Tapasztalható volt, hogy az egyénileg dolgozó parasztsággal nem foglalkoztunk megfelelően. A pártépitő munkában közvetlen vetődik fel, hogy fokozottabban vegyünk irány az egyénileg dolgozó parasztsággal való fog­lalkozásra, .' Molnár elvtárs felvetett egy sor kérdést, én mégegyszer aláhazom ennek a kérdésnek a titkosságát, mindig annyit vigyenek le, amennyi a Központi Vezetőség határozata alapján a sajtóban megjelenik, kormányhatározatban megjelenik. Leghelyesebb lenne megtartani hétfőn és kedden a titkári ér­tekezleteket, . ahol feltddjuk dolgozni Nagy Imre elvtárs referátumát. Bzt­követően 15-2o-ig fontossági sorrendben termelőszövetkezetek, gépállomás, állami gazdaság, üzemek, aztkövetően a területi pártszervezetek vonalán, alaposan előkészített taggyűléseket tartunk. Ezzel párhuzamban a tömeg­szervezetek részéről, állami szervek részéről is folyik a feldolgozás. Egy sor probléma fog-felvetőd ni a határozatok végrehajtása során. Vetőd­ni fognak fel problémák a termelőszövetkezetek területén. Az, hogy a tagok gazdasági év végén kiléphetnek a termelőszövetkezetből, vagy ahol a tagság nagyrésze azt akarja felbomolhat a termelőszövetkezet,ez azt jelenti, hogy^az ellenség még fokozottabb mértékbenfog dolgozni. Az ön­kéntesség elvét ezen a téren a legszigorúbban be kell tartahi, kényszert etéren nem szabad megengedni*.

Next

/
Thumbnails
Contents