MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. július 4. - 1955. augusztus 29.

1955. július 18.

támaszthatjuk a nagyüzemi gazdálkodás előnyét, stb* Úgyhogy as kell elvtársak, hogy fc ül J nősen a felelőé elvtársak, de a párt titkárok és a legfejlettebb aktívák la, elvi előadásokat tartsanak különböző for­mában. Következő dolog, arai igen fontos, es a helyi konkrét agltac ié a tér­nél őezövétkesetek elért eredményeiről, szükségességéről, tfzt az elv­társaknak nem kell külön hangsúlyozni, hiszen ez a vitában jól kijött, A módszerekkel kapcsolatban* Minden esetre le kell szögezni, hogy az elvi előadások mellett as agitációt személyhez szóló agitációkónt kell, hogy vigyük* Ham lehet csak általában* feltétlen kl kell választani azokat a dolgozó parasztokat, akikhez szólni akarunk, iügy-egy népneve­lőhöz 5-6-ot:kell beosztani. Nagyon helyes, és ezt vegyük figyelembe, hogy a középparasztokat meg­nyerjük a termelőszövetkezetnek. Nem helyes as, hogy csak szegénypa­rasztokat léptessünk be a szövetkezetekbe. Kevés a föld a tsz-ekben, a szegény parasztok pedig kevés füldet hoznak, és nem is a legjobb a földjük. Sppen ezért fontos % középparasztok beszervezése, és ainek érdekében a már bent lévő fcözpparasztok mozgósitása népaevelő munkára elsősorban. Úgyhogy ezt nagyon fontos kérdésként kell, hogy kezeljük az agitáció szempontjából. Ugyancsak helyes a régi kilépett tagokkai kü­lön foglalkozni, Blmóleti agitáció: Kz is nagyon fontos* Igen helyes a községekben o­lyan vas oszlopra felállított másfél méteres lécet erősíteni deszka­lapokkal, mintegy l5-2o drb-ot, melyen hirdetik a termelőszövetkeze­tek ereáményelt, és azoknak a nevelt, akik beléptek a tsz-be* Meg kell teremteni ezekben a községekben a közhangulatot a szövetkeze­tek iránt. Mindenki arról beszéljen, vitatkozzon, stb, a községben, a­kár pozitív, akár negatív formában, Kulturagitáclót Feltétlen a kulturális, illetve a népművelési osztály ne értekezleteket tartson mostmár, hanem szervezze a kulturagitáclót a községekben a termelőszövetkezetek fejlesztése érdekében* Nagyon fontos, hogy hívjuk össze a jó Írókat megbeszélésre, s utána ezek as emberek menjenek kl a megyébe ás Írjanak elbeszéléseket a termelőszö­vetkezetekről, stb, melyet aztán adjanak kl n negye területén* Feltétlen fontos a kommunista párttagok, illetve a párttag dolgozó pa­rasztok kommunista példamutatása* A kommunisták helyes elosztása a ter­melőszövetkezetekben, nehogy az történjen, hogy a kívülálló párttagok egy termelőszövetkezet fele irányuljanak, hanem megfelelően elosztva lépjenek be a tss-ekbe, A tömegszervezetek munkáját ezeknek a fő feladata, - a Disz, MHDSs, MBZt, stb. - hogy a saját tömegeik között végezzenek elsősorban politi­kai munkát, A Disz tagokkal megértetni a fejlesztést, és itt arra van szükség, hogy ne csak a fiatal lépjen be, és a családja pedig maradjon kivtil, hanem arra, hogy együtt lépjenek be a szüleikkel együtt a tsz-be* Elvtársak, feltétlem fontos, hogy a tsz, fejlesztésbe komolyan belefoly­lyanak n gépállomások, l«ehetetlen állapot, hogy a gépállomások, amelyek­nek elsőrendű érdeke, hogy termelőszövetkezetek jöjjenek lóure, valamint tsz* községek, egy ssót nem szólnék a tsz, fejlesztés érdekében* itopen ezért asofc a felelősök, akik a községekért felelnek, kötelesek a gépál­lomásokért is felelni, olyan értelemben, hogy a gépállomások aktívái folytassanak konkrét agitációs munkát a termelőszövetkezetek fejlesztő-

Next

/
Thumbnails
Contents