MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1955. január 4. - 1955. február 28.

1955. január 31.

¥6 mJ4 : 1-3/ dti. ta. 17/1/31/BGy-né. Készült: 23 pl-ban. Je le n tés: A termelőszövetkezeti pártszervezetek vezetése, politikai munkája a párt parasztpolitikájának végrehajtása szempontjá­ból, különös tekintettel g szektánsságra. Pártunk III,kongresszusa megállapította, hogy a mezőgazdaság szocia­lista szektorainak fejlesztésénél figyelmünket elsősorban tsz-re kell irányítani. Ez a megállapítás megszabja nemcsak tsz pártszervezete­ink, hanem a felsőbb pártszervek feladatát is a tsz megszilárdítása tekintetében. Ezekből kiindulva vizsgáltuk meg a mezőkovácsházi es szeghalmi járások néhány tsz pártszervezetének politikai munkáját. A két brigád 8 tsz pártszervezetének munkáját vizsgálta felül, A párt­szervezetek munkájában az alábbiakat állapította meg: A tsz pártszervezeteink az elmúlt évben értek el eredményeket a tsz megvédése terén, A tsz párttagjait, a szövetkezethez hü tagokat moz­gósították a tsz védelmére. Egyes termelőszövetkezetben a pártszer­vezet egyreinkább kezdi betölteni feladatát, A magyarbánhegyesi Dózsa tsz—ben, a füzesgyarmati Vörös Osillag tsz-ben a pártvezetőségi ülé­sek rendszeresen meg vannak tartva, megelőzik az igazgatósági üléseket, a párttaggyülések a csoportértekezleteket. Ezeken a helyeken - ezt azonban máshol is tapasztaltuk - a kommunisták élen járnak a munkában, A mogyarbánhegyesi Dózsa tsz-ben, a battonyai Május l,~ben az egyes nagyobb munkák előtt röpgyüléseket tartanak a párttagok részére a mun­kák jó elvégzése érdekében. A tsz pártszervezetek többségénél azon­ban nem ez a helyzet. Sok helyen csak névlegesen van pártszervezet, s nem motorja, nem irányitója a tsz további erősítésének, fellendítésé­nek. Olyan nagy termelőszövetkezetekben, mint a Nagykamrást Ságvári, kunágotai Petőfi, szeghalmi Viharsarok, körösladányi Zalka hosszú i­dő4 óta nincs pártvezetőségi ülés, taggyűlés /Nagykamrás Ságvári ara­tás óta, kunágotai Petőfi május 6tá*/ Egész ében-véve megállapíthatjuk, hogy a párttagság kezdetleges akti­vitását, melyet a kormányprogramra után elértünk nem tudták pártszer­vezeteink megfelelően továbbiej-laszteni, illetve növelni, E téren egyhe1ybe top ogás tapas z talható, A pártbizalmiakkal való foglalkozás igen elhanyagolt teriilet csaknem valamennyi termelőszövetkezetünkben. Egyedül a füzesgyarmati Vörös

Next

/
Thumbnails
Contents