MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. november 10. - 1952. december 29.
1952. november 17.
- $ Polyák elvtársnő: A járási pártbizottság értékelte annak a két községnek a munkáját, melyet a jelentés felvet, a jó tapasztalatokat nogy an használtak fel a többi területen? Bányai elvtársi A jelentésben felvetett 2 községben az állami gazdasagok területén hogyan néz ki ez a munka? A politikai Bizottság határozata óta mennyivel több párttag végez pártmunkát? Lipták elvtársi A jelentés felveti azt, hogy Körösnagyharsányban a vezetőségi üléseket,taggyűléseket összevonva tartották meg, mit tett ezzel kapcsolatban a járási bizottság, amikor tudomást szerzett róla? Lipták elvtársnői A jelentés foglalkozik azzal, hogy a tömegszervezetek nem segitenek eléggé a tag- és tagjelöltfelvételi munka végzésében, az elvtársak a tömegszervezeteket bizzák-e meg, vagy pedig a törne gszervezetekben dolgozó kommunistákat bízzák meg, hogy foglalkozzanak a pártonkivüliekkel? Nagy elvtársi Kikből tevődnek össze az elutasítottak, megnézte-e a jarasi pártbizottság, hogy melyek azok a pártszervezetek, amelyek általában olyanokat javasolnak, akiket vissza kell utasítani, lett-e pártszervezet vezetősége ? ajánló felelőségre vonva, hogy nem megfelelő elemeket javasolnak a pártba? Általában a pártépitéshez milyen segitséget ad a Megyebizottságnak az elvtársaknak? Varga elvtárs megválaszol a felvetett kérdésekrei A járási bizottságnak van kádernyilvántartása, de azt kell megáll apitani, hogy ez nem megfelelő* A meglévő káderekkel való foglalkozás terén van komoly hiányosság, részben abból adódik a hiányosság, hogy magam sem tudtam a kádermunkát ugy átvenni, mint ahogyan kellett volna.A Megyebizottság részéről sem kaptam ilyen értelemben megfelelő segitséget. Főleg a hivatali alapszervezeteknél nem történik felvétel. Jámbor elvtárs kérdezi, hogy a propagandistákkal hogyan foglalkozunk, hogy az oktatásba bevont pj.rtonfcivülieket tagjelöltekké neveljék^ ezirányban a propagandistákkal még nem foglalkoztunk ebben az oktatási évadban. Elfekvő felvételi kérelmeket Körösnagyharsányban találtunk és Biharugrán. forbély elvtárs első kérdésére nem tudok konkrét választ adni, hogy hogyan nézünk ki a szociális összetétel szempontjából. A felvételnél figyelembe vesszük ezt a kérdést. Az ujjonan alak±lt termelőcsoportokban, ahol az előfeltétel meg volt megalakítottuk a pártszervezeteket. Ahol aem lehet megalakítani - ott pártcsoportokat alakítottunk, sőt vittünk át párttagokat másik tszcs-ből. Polyák elvtársnő kérdezi, hogy azokat a jó tapasztalatokat, amely a 2 községben felvetődött, hogy szélesítettük, titkári értekezleten részletesen kiértékeltük a tag- és tagjelöltfelvételi, ahol ezeket a jó tapasztalatokat felvetettük a titka elvtársak felé. Bányai elvtárs kérdezi, hogy a jelentésben felvetett két község területén az állami gazdaságokban hogyan néz ki ez a munka, a zsadányi állami gazdaság legjobb az egész járás területén. Szintén a zsadányi tszcs-k azo«£, amelyek jobban foglalkoznak ezzel a munkával, Továbbá kérdezi Bányai elvtárs, hogy a párttagok hogyan veszik ki részüket a munk-ból, ezen a téren van hiányosság, párttagjaink között vannak többen, akik meginogtak. A régebbi párttagok megfelelően kiveszik a részüket a munkából, ők jurnák élen a munkában. Lipták elvtárs kérdezi, hogy mikor figyeltünk fel arra, hogy összevonva tajBtjdk a vezetőségi üléseket, taggyűléseket, béke kölcsön jegyzés előtt volt az alapszervezetnél taggyűlés, akkor személyesen voltam kinn, azóta nem volt taggyűlése, nehéz összehozni ebben a községben a párttagokat.Lipták elvtársnő kérdezi, hogy a tömegszervezeteket hogyan bizzák meg a tag- és tagjelöltfelvételi munkával, Okány község-