MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. július 7. - 1952. augusztus 25.

1952. július 28.

ők megoldják az elmaradók kérdését, hozzáfogtak maguk is beszélget­ni az elmaradókkal, ugyanakkor nem nézték meg, nem ellenőrizték kie­légítően, hogy a pártbizottságok, alapszervezetek is foglalkozzanak ilyen vonatkozásban ezzel a kérdéssel, nyilván hogy a járási párt­bizottság tagjainak munkája nem tudta az egész területen helyette­síteni a pártbizottságok munkáját ezzel kapcsolatosan* láda elvtárs kérdezi, hogy a titkár elvtársak beszokták- számoltat­ni a gazdasági felelőst rendszeresen a tagdijmunkáról* Az a helyzet, hogy kezdetben többet foglalkoztak ezzel a txtkárok, vezetőségi ülé­sen számoltatták be a gazdasági vezetőket erről a munkáról, azonban most kevésbbé foglalkoznak ezzel a kérdéssel* A beindulásnál egész­séges tapasztalatok voltak ezen a téren, azóta visszaesés van ebben a munkában* Továbbá kérdezi Láda elvtárs, hogy a járási pártbizott­ságok hogyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, a jelentésben is felvet­jük pl* az orosházi járási bizottságnál mutatkozik az a jelenség. Hogy * járási bizottság tagjai rendszeresen felvetik ezt a munkát, a­zonban a többi helyen hiányosság van eunél a munkánál, külöhösen as utóbbi hónapokban, az aratás, cséplés munkája közben ezt a kérdést el­hanyagolták. Lejmeter elvtárs kérdezi, hogy a szervezési osztály mit tett ezzel \\ munkával kapcsolatosan, ránk is érvényes az, amit az előbb megállapi­tottam a járási bizottságok felé. Megyebizottsági ülés megtárgyalta, szervező titkári értekezleten is megtárgyaltuk ezt a munkát, kint vit­tük ezt a munkát, azonban az utóbbi időben mi is megfeledkeztünk er­ről a munkáról* A tótkomlós! eredménnyel kapcsolatosan azt tudnám fel­vetni, mely a jelentésben is szerepel, hogy a tszcs-nél, gépállomás­nál százszázalékos a tagdíjfizetés, a II*kerületnél 96 #-os volt, száz­százalékra emelkedett. Lejmeter elvtárs: Az elvtársak felvetették azt, hogy Tótkomlóson rend­szeresen beszámoltatják a bizalmiakat. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy a tszcs-nél, gépállomáson a pártcsoport-bizalmiakkal kevésbbé fog­lalkoznak, a rendszeres beszámoltatás csak papíron van meg, a párt­bizottság abban ringassa magát, hogy folyik a pártcsoportokkal ilyen krányban a beszámoltatás. ^ozzászólás: *1 Jámbor elvtárs: Ha megnézzük a tagdijfizetési munkát kétségkívül ta­pasztalunk rejlődést, különösen hogy ha egy pár hónappal korábban meg­nézzük ezt a munkát. Ha megnézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy volt a megyében a tagdíjfizetés 76. 7o %-os, ami azt tükrözte vissza, hogy annyi százalékban kapcsolódott be a párttagság a munkába. Most 8o,3 a tagdíjfizetés, tehát kint egy lo %-al emelkedett azoknak a tagoknak a száma,akik azelőtt nem kapcsolódtak be a munkába. Azonban ebben a munkában bizonyos visszaesés mutatkozik, voit a mi tagdíjfizetésünk 85%. Megmutatkozik az, hogy nem tudtuk levinni a pártbizottságok felé ezt a munkát, hogy ez az egész pártapparátus ügyévé váljon* Azt kell látni, hogy a tagdijfizetési munka első-fokon politikai fe­ladat, feltétlenül ilyen értelemben kell lent a pártbizottságoknak, partszervezeteknek foglalkozni vile. Szervező Bizottság határozata kimondja, hogy az évvégére nem lehet olyan r parttag, ekinek tagdij-hátralék a van. Feltétlenül az kell, hogy legyen a továbbiakban a feladat, hogy a Szervező Bizottság határoza­tát ilyen értelemben tudatositsuk a pártbizottságok felé, ezentulme­noen pedig minden egyes párttagnak a Szervező Bizottság határozatával tisztába kell lenni.

Next

/
Thumbnails
Contents