MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. július 7. - 1952. augusztus 25.
1952. július 28.
, Szervező Bizottság határozata előtt a mi osztályunk foglalkozott ezzel a munkával, azonban meg kell azt mondani, hogy mióta a Szervező Bizottság hatá ro zata megjelent a ml osz t ár j unk*ayi,1tott olyan segítsé get ahhaz a munt cahOg. mint amilye 1 * kallatt vnln m j nrgfi f »ftmolva« hogy nem a Sazdaaági ég ügykezelési osztá l y feladata ez a munka, csak az adminisztrációs része a mi feladatunk. Feltétlenül olyan irányban segítséget kell nyújtani, hogy a megye területén megfelelő politikai munka folyón ezen a téren, a mi osztályunknak is megfelelően ki kell, hogy vegye a részét ebből a munkából. A többi osztályok részéről Zöldi elvtársat tudnánk jó példának kihozni, aki rendszeresen foglalkozott ezzel a munkával, a többi elvtársak részéről nem igen tapasztalható, hogy foglalkoznának ezzel a kérdéssel, mely abból adódik, hogy az Sz.B. határozatának a jelentőségét, fontosságét nem érezték ugy át mint ahogyan kellett volna. Az volna a javaslatom, hogy a Szervező Bizottság határozatát még egyszer dolgozzák fel a partbizottságok olyan irányban, hogy minden egyes párttaghoz iejuson. Másik pedig az, hogy a pártbizottságok mérjek fel a saját területüket olyan irányban, hogy mennyi azoknak a tatoknak a száma, akik hosszabb idő óta el vannak maradva gondolok itt °kany, végegyháza, Mezőkovácsháza stb. községekre. A pártbizottságok súlypontként kezeljék ezeket a lemaradt községeket, pártszervezeteket, segitsók elő, hogy évvégére azokat, akiket vissza lehet hozni a partszervezetbe, megfelelő politikai felvilágosító munkán keresztül hozzuk vissza. Bányai elvtárs> A jelentós felveti azt, hogy pártbizottságaink hivatkozaafc arra, hogy most ezekben a mezőgazdasági munkákban nem érnek rá a tagdíjfizetéssel foglalkozni, ez aláhúzza azt, hogy pártszarvezetaink i nkább az állami feladatok végzésével foglalko znak. Bizonyára, akik nem fizettek tagdijat, azok a politikai munkából sem vették ki a részüket. Azonban a feladatok elvégzése sokkal jobban megkívánja azt, hogy az egész párttagságot rendszeresen foglalkoztassuk. A párttitkárok felé kell a járási bizottságokon keresztül segítséget adni, hogy a bizalmiak minden párttagnak adjanak feladatot. Ha minden parttag pártmunkát fog végezni, akkor bizonyara a tagdíját is kifogja fizetni rendszeresen. Bátkai elvtárs: Az a véleményem, hogy nekünk onnat kell kiindulni, hogy a Megye biz ottság sem is merte fel ennek a munkának megfelelően a jelentőségét. MagfalaTT' munkát ezirányl>annshj^ásl bizottságok Télé" nem vittünk. Noha nálunk elsősorban a szervezési osztály a felelős, de ugyanúgy fel-lehet vetni a kórdóst az sgit.prop. osztály felé is, nálunk sem foglalkoznak vele megfelelően az elvtársak. Ebből adódik az, hogy f járás i pártbizotts ágok a^S^ar^a^aRjj^^ság határozaté, ftlljgnfoft sem ^ordít an ak megfelelő gondot a tagdiif izetési munkára, nam ism erték~íel a^ jelentőségét, egyszerűen leszűkítik, szük gazdasági problémának néz ki. ha lejeoo megyünk a alapszervezetekhez,ott még jobban megnyílva"^ nul ez. *ontos, hogy ezt a kérdést pártszervezeteink megfelelően megértsék, hogy aktivizálni tudjuk azt a párezer párttagot, akik nem fizetnek tagdijat, akik lényegileg munkát sem végeznek. Itt elsősorban az a feladat, hogy a belső munkát megjavítsuk, elsősorban a pártszervezetet belsőleg erősítsük meg. Azt látom legfontosabb tennivalónak és egyetértek azzal, amit a Jámbor elvtárs felvetett, hogy elsősorbah nekünk fel kell dolgozni nagyon alaposan a Szervező Bizottság határozatét mégegyszer, itt a Megyebizottságon kezdjük, minden osztályon, azontúl a járási bizottságoknál fel kell dolgozni szeminárium szerűen £ei-ketl, ehhez a szervezési osztály adja meg a legfontosabb szempontokat. Fel kell hivni még alaposabban az elvtársak figyelmét erre a munkára.