MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. július 7. - 1952. augusztus 25.

1952. augusztus 4.

/// Hozzászól á s: Jámbor elvtárs: Ha megnézzük a tszc3 fejlesztéssel kapcsolatos munkán­kat, meg .lenét állapítani, Hogy ezen a tarén vannak kezdeti eredmények. Pl. Zsadán-y-ban a Petőfi tszcs-bé 16 léptek be, vagy tegnap az állan­dó btzotts igi ülésen Sarkadkeresztúron 3 dolgozó paraszt lépett be, mind­ez azt mutatja, hogy kezdeti eredmények vannak, melyet tovább kell fokozni. Megmutatkozik az a jelenség, hogy többen ajálj ik fel a földet, inkább mennek az' ál-ba^e dolgozni, mint .hogy a tszcs-be belépjenek, Itt a politikai felvilágosító munkának a hiánya mutatkozik meg, nem ttjda­cositjuk megfelelően a dolgozó parasztok felé a tszcs-k eredményeit, nem tudatosítjuk azt, hogy ebben a gazdasági évben mit kapnak a tszcs tagok. Ezt a kérdést megfelelően fel kell vetni a párttagság felé, ezen a téren is meg kell mutatkozni a példamutatásnak. Használjuk fel a tszcs-k terméseredményeit, érveljünk vele megfelelő­en az agitációs munkába, mutassuk be azt, hogy a tszcs-k termeshoza­ma mennyivel magasabb, mint az egyénileg dolgozó parasztoké. Javaslom azt, hogy ezzel a kérdéssel a sajtó sokkal behatóbban foglalkozón, szó­laltason meg egy-egy tszcs tagot, hogy munkaegységei után mit fog kap­ni. Fel kell hivni a tanács figyelmét a tagosítással kapcsolatosan, hogy most ebben az évben küszöböljék ki az a hiányosságot, ami az elmúlt évben megmutatkozott, hogy nem mutatták meg, hogy a dolgozó parasztok hol kaptak földet, amennyiben az övéké beleesett a tagositásba. Megmutat­kozott az a jelenség, hogy nem mutattuk még és ez az Őszi munkákra nagy­mértékben kihatott. A tagosítással kapcsolatosan a politikai előké­szítés mellett fontos, hogy az adminisztratív, technikai részét ismeg­felelően előkészitsük. ^ze elvtárs: Egyetértek azzal, hogy a politikai előkészitő munka nem folyik kellőképpen a tszcs fejlesztéssel kapcso atban. Feltétlenül szük­séges az, hogy a párt -és tömegszervezeti vonalon sokkal komolyabb súlyt helyezzünk a fejlesztésre. Megmutatkozik az a jelenség, hogy sok a föld­felajánlás, ez tisztázva lett a gazdaságve.ető elvt rsak felé, hogy csak a kétlakiak felé végezzenek felvilágos itc munkát, a két 1 akis igot kell felszámolni, de semmiesetre sem menjünk az egyénileg dolgozók felé ilyen agitációval.A minisztériumnak az az álláspontja, hogy a mezohegyesi ál­1 ami gazdaságot 27 ezer kh-ig fejlesszük fel. Megmutatkozott az a jelen­ség, hogy egy hónappal ezelőtt felszóibitást küldtek a megyei földbirtok csoporttol a Törekvő tszcs ér aa állami gazdaság közötti tagositást meg­fogjuk tárgyalni, azonban én nem mentem el a megbesuélésre, mivel nem volt szabad kivinni ezt a kérdést. A 46-os ügemegység dolgozói bejöttek és felvetették azt, hogy szeret­nék a földjüket felajánlani. azonban mi kimentünk és olyan irányban végeztünk munkát, hogy tszcs-t alakitsanak ezek a dolgozók.Mi nem foly­tattunk agitációs munkát a felajánlásokkal kapcsolatosan - mint ahogyan felvetődött - melyet bizonyit az is, hogy az állami gazdaság pártbizott­sága részéről 5o kádert ajánlottunk fel a tszcs fejlesztési munkák vég­zésére . Bátkai elvtárs: Azt kell megállapítani, hogy a fejlesztéssel kapcsola­tos munkánkban lemaradás van, késés van, mely különösen a tömegmunka területére vonatkozik. A gyenge ellenőrzési munkánk következtében a já­rási^bizottságok sem fordítottak megfelelő gondot erre a munkára. Mi ki­vittük azt a járási bizottságok felé, hogy melyek azokat a községek, tszcs állami gazdasagok, amelyek taggsitásra kerülnek, kivittük azt hogy ho­gyan készitsék fel a népnevelőket, érvanyagot is adtunk, de az a tapasz­talat, hogy ennek a felhasználása, ezzel való foglalkozás a járási bi­zottságokon belül nem megfelelő.

Next

/
Thumbnails
Contents