MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. január 7. - 1952. január 28.
1952. január 21.
irányításival kés? 111 a jelentés, természetes figyelembe kell venni^ vállalatvezető elvtárs véleményét is, azonban a jelentés elkészítésénél jobban kellett volna támaszkodni a többi vezetőségi tagokra is. jelentésben elsősorban azzal kellett volna foglalkozni, hogy mit tett a pártszervezet a termelés, a tervteljesités érdekében erre kellett volna épülni; a jelentésnek. * jelentés felveti azt, hogy a vállalatvezetés és a pártszervezet köáött a kapcsolat nem jó, azonban az nincs felvetve, hogy mit tettek annak érdekében, hogy ezt felszámolják. ™0» veti fel a jelentés azt, hogy a pártszerveset hogyan irányitotta rá a vállalatvesetés figyelmét a mag s selejre,illetve annak kiküszöbölésére. Szintén nem veti fel a jelentés, hogy a pártszervezet részéről milyen a foglalkozás a pártcsoport vezetőkkel, miként történt meg az átszervezés, a pártcsoportok hogyan nevelik a párttagokat a munkafegyelemre, tervteljesitésére. A Disz-el való foglalkozás területén is mutatkozik hiányosság az elvtársak résaóről, 4 ezer Ft.-ot osztottak szét a legjobb ifi brigád között, azonban nincs az felvetve, hogy. ezek közül az ifik közül vettek-e fel tagjelölteket. Legfontosabb feladat az, hogy a vállalaptvesetés és a pártszerveset között a kapcsolat megjavuljon, javaslom azt^ hogy a -árosi Pártbizottság vizsgálja meg, hogy miből fakad az ellentét a pártszerveset és a vállalatvezetés között, A vállalatvezetésnek és a pártszervezetnek főfeladata kell, hogy legyen most as 52-es év első negyedévi tervteljesitésére való mosgósitás, K.Nagy elvtárs: A Ruhagyár..munkáját értékelve meg lehet azt állapítani, hogy a Kuhagyrá kommunistái, dolgozói értek el eredményeket az elmúlt évben. A pártvezetés megjavításával kapcsolatban: hogy a pártvezetést megtudjuk javítani az üzemen belül a pártVezetőség munkájának a megjavítására különös súlyt kell helyezni, ezen a téren elsősorban a párttitkár elvtárs munkáján kell javitajoi, a párttitkár elvtársnak kell figyelemmel le ni arra, hogy a vezetőség valamennyi tagja kivegye részét a munkából, ne csak funkció megoszlás legyen a pártszervezeten belül, hanem ténylegesen végezzék is munkájukat az elvtársak, em történt meg a munkatervelkészitése az elvtársak részéről, me.yen keresztül tervszerűbben tudnák végezni munkájukat az elvtársak. Az elvtársaknak a vezetőségi ülésekre nagy gondot kell forditani, hogy ások megfelelően elő legyenek készítve. párttitkár elvtárs küszöbölje ki azt a hiányosság, ami meg van, liogy a fártvezetőségi tagok csak a vesetősógi üléseken tudják meg, hogy milyen napirendet fognak tárgyalni, helyes ha jóval a vezetőségi ülés előtt meghatározzák, hogy mit fognak tárgyalni, hogy arra az elvtársak megfelelően feltudüahak késsülni. A vezetőségi üléseken mindig az üzem életével kapcsolatos legdöntőbb -érdé seket kell megtárgyalni, az elvtársak 2-3 napirendi pontnál többet netárgyaljanak a vezetőségi üléseken. Nem megfelelő a tag- és tagjelölt felvételi munka, ezt az egész pártvezetőség, párttagság feladatává kell tenni, ^öaténtek olyan hiányosságok a tagjelölt felvételeknél, hogy as elvtársak nem a minőségre, hanem a mennyiségre mentek, euuek ioiytán nem égj e ixenséges exem is bekerült; a párttagság soraiba, Tapasztalható olyan jelenség, nogy as elvtársak a felvételre jelentkezőnek csak a Ruhagyár banvégse- végzett munkáját nézik meg, nem néz a pártszervezet kellően utánna, hogy as előső helyen milyen munkát végsett. Az üzemen belül sokkal nagyobb gondot kell fordítani az agitációs munkának a megjavítására, ne csupán a szemléltető agitációra korlátozzuk a munkát, hanem fokozzuk a dolgozókkal való egyéni foglalkozást. Legfontosabb tenni való a pártszerveset, párttagság részéről, hogy mozgósítsák a párttagságot, teártonkivülieket az 1952-es évi terv teljesítésére.