MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. január 7. - 1952. január 28.

1952. január 21.

Holüz 'i szólások; Tolnai elvtárs; A z oktatási munkát értékelve azt kell meg'11apitani, mintahogyan a jelentés is rögzíti, hogy fértünk el eredményeket. Azt is meg lehet állapítani, hogy a legutóbbi értékelés óta is van bizonyos navulás, habár még nem teljesegeszáben kielégítő ez a javulás. Az osztályok felé azt kell felvetni, hogy mi sem értettük meg megfele­lően a Politikai Bizottság határozatát, mi sem foglalkoztunk olyan megfelelően az oktatás kérdésével, mint ahogyan kellett volna, kinél a munkánál elmentünk addig, hogy kint az elvtársaktól megkérdez­tük, hogy hogyan állnak az oktatás terén, adtunk is javaslatokat, de levesbe mentünk rá, hogy közvetlen a mi apparátusunkat ellenőriztük volna, hogy hogyan adnak segitséget. m\m\ a megnézzük a Járási Pártbizottságoknál az oktatásnak a kérdését ott is azt kell megállapítani, hogy elsősorban az agit.proposok azok, akik foglalkoznak az oktatási munkával, de az ő munkájuk is a jelentésí­rás b ..n, szervezésben mutatkozik meg. Kint az agit.prop. osztályvezetők­nek, munkatársak idejének jórészét az adminisztratív munka, szervezés kérdése veszi el, ami kihat a politikai szinvonal további emelésére. Ahol foglalkoznak a pártszervezet titkárai a propagandist '\kkaL, btt, mutatkozik eredmény, pl. Nagyszénáson Laszli elvtárs behivatta a II.k. al—szervezet titkárát, megbeszélte vele az oktatási problémákat, és rövid két hét alaptt Jb hallgatóra nőt fel az a sze ri i árium ? amit' a tit­kár elvtárs vezetett. Ugyanezt a jó módszert alkalmazták Gádoroéon is a III.k. pártszervezetnél, itt is Badar elvtárs foglalkozott a tit­kár elvtárssal és komoly eredmény mutatkozott meg a tol&bbi munkába. Állandóan arról beszélünk, hogy a Mezekovácsházi stb. járást súlypont­ként kezeljük és még is azt kell megállanitani, hogy ezek a járások még sem súlypontok, nem hogy többet mennénk ki ezekhez a jórásokhoz, hanem a státuszok sincsenek megfelelően feltöltve. Megmutatkozik az a hiányosság, hogy nem támaszkodunk megfelelően a párt bizottságokra. A pártbizottságoknál vannak agit.proposok, elsősorban az ő" feladatuk, hogy foglalkozzanak az oktatás kérdésével az egész köz­ségben, érezze apártbizottságon belül, hogy ő. a felelős az oktatás me­netéért .Azonban az kevésbé mutatkozik meg, hogy a pártbizottságokon belül az agit.prop. felelősök az oktatás kérdésével megfelelően fog­lal ko znának. óz elmúlt héten résztvettem az eleki pártbizottsági ülésen, dz a tapasz tálat, hogy nincs megválasztva megfelelően a napirendi pont, minden^ elvtárs beszámolt arrél, hogy mit tettek az elmúlt héten, - ez egy na­pirendi pont volt - ugy néz ki, hogy az oktatásnak és a tag- tagjelölt­felvételnek a kérdése elsikkad. Helyes volna lellenőrizni a Járási Bizottságokat abból a tekintetből, hogy adjanak számot, hogy kik azok az elvtársak, akik elvégezték a 3 hónapos és 4 hetes pártiskolát, és ezek az elvtársak bevannak-e osztva propa gandi st áknak. Hiányosság az.<*hogy ugy a Bátkai elvtárs, mint a többi elvtársak ke­veset j-'rnak ki a járásokba. Nekünk az oktatás megjavitása érdekében elsősorban az agit.prop.osztályvezetőkkel kell többet foglalkozni, a­fel datokat megbeszelni velük, a avésik alkalomnál, ellenőrizni, hogy e­zeket a feladatokat, hogyan hajtották végre az elvtársak és további se­gitséget kell adni a munkájukhoz. A lo portban fel van vetve, hogy pártszervezeteink hogyan tárgyalják me a Titkárság határozatát az oktatással kapcsolatban, február 29.-ig a taggyűlésen is me-g kell tárgyalni,meg kell -'llapitani azt, hogy ez egy kicsit hosszus ido, helyes volna megtárgyalni ezen a taggyűlésen is az oktatást. ' •

Next

/
Thumbnails
Contents