150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Geday Gusztáv: Az iskolaalapító dr. Entz Ferenc élete és munkássága (1805-1877)
arra merte figyelmeztetni, hogy szőlő- és borügye primitív állapotban sínylődik. Meggyőződése volt, hogy a jövedelmező szőlészkedés olyan mesterség, amely az ősi szokások birtokában nem ragad rá senkire sem, mert azt tanulni kell, ha valaki boldogulni kíván. Szőlőtermesztésnél a végcél: a bor állott minden javaslata középpontjában. A termesztés korszerűsítése érdekében megismerni, kiválogatni igyekezett a termesztésre legalkalmasabb hazai szőlőfajtákat. Küzdött a fajtatiszta telepítés, a földforgatás, megfelelő művelési mód, trágyázás, stb. érdekében. Francia tapasztalatok alapján a magyar borvidékek kialakításának szükségességét hangoztatta. A francia hatás már a XIX. század elején jelentkezett hazánkban, de Entz Ferenc tette szinte törvényszerűvé, hogy a magyar szőlészet és borászát nagyjai személyesen tanulmányozzák a francia példát. Tapasztalta a magyar bortermesztő önteltségét, s kereste a megoldást. A tiszta telepítés módot ad az egységes minőségi borok kialakítására, de a világpiaci versenyképességhez a borászat terén is alkalmazni kell a modern vegytan és mikrobiológia új eredményeit. A magyar szőlőtermesztő gazda viszont túlságosan hagyományőrző volt, pancsolásnak minősítette a zárt erjesztést, a deritőszerek alkalmazását, stb. Hosszú küzdelemben - mely során nem lett ugyan mártír, de sokat szenvedett a tudatlanság gúnyától, s még többet az értelmetlen tömeg közönye miatt - sikerült a magyar borászat eszmélését megindítania. Meggyőzte a termesztőket, hogy a seprő már nem a bor anyja - mint korábban vélték -, hanem igyekeztek gyorsan lefejteni a borokat. Más egyéb borászati eljárásokat is sikeresen kezdett terjeszteni (szüretidő helyes megválasztása, erjesztés irányítása, egyszerű borászati műveletek elvégzése, stb.). Felhívta a figyelmet a zamatos, illetve könnyű borok iránti nyugati ízlésváltozásra és azokra a szőlőfajtákra, amelyek ilyen borokat nyújtanak. Törekedett a különböző évjáratok tömegborainak lehetőség szerinti azonosságára, s e téren Chaptal, Gall és Petiot eredményeire hivatkozott, de ezt a magyar termelők elvetették. Entz Ferenc e téren tévedett, sokkal sikeresebb munkát folytatott a magyar borpiac központosításában és a rendszeres pesti nemzetközi borvásár megvalósításában. A magyar kertészet és szőlészet érdekében hihetetlen széleskörű irodalmi tevékenységet fejtett ki. E munkáját a „Magyar Gazda” c. folyóiratban 1841-ben kezdte meg, majd a „Gazdasági Lapok” c. szaklapban folytatta. Az itteni cikkei adták a „Kertészeti füzetek” 5-6 íves, 15 kötetes munkájának alapját, melyekben a haszonkertészet minden ágazata szerepelt. Ezen munkája váltotta fel a régi magyar kertészet „bibliáját”, Lippay János „Posoni kert” c. művét, mely egyúttal magániskolája tankönyve is volt. A jelzett lapokon túl munkatársa volt az „Erdélyi Gazda”, „Képes Újság”, „Pesti Napló”, „Szőlészeti és Borászati Közlemények”, „Vasárnapi Újság” kiadványoknak és megalapította a „Borászati Füzetek”-et. Több munkát írt a magyar szőlészet és borászat versenyképességének növelése érdekében: „Dr. Entz Ferencz borászati utazása Francziaországban és a Rajna vidékén”, „Hollandi utam, különös tekintettel borügyünkre és a gallisatio értékére, az újabban felmerült borkérdések megoldásához”, illetve társszerzőkkel: „A hazai szőlészet”, „Magyarország borászata” és „A szőlészet és borászat Erdélyben”. Dr. Entz Ferenc a magyar kertészet azon nagyjai közé tartozik, akik méltó utódokat neveltek. Tanítványa - később utódja a Kertészeti Tanintézet igazgatói székében - Angyal Dezső, a XIX. és XX. századfordulójának legjobban képzett kertésze. Közvetlen munkatársai közé tartoztak: Bereczki Máté, Girókuti Ferenc, Glocker Károly, Györki Antal, Havas József, Katona Zsigmond, Korizmics László, Kováts József, Málnay Ignác, Rudinai Molnár István, Nagy Ferenc, Tamásy Károly, 21
