150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Jámbor Imre: A táj építészeti oktatás múltja és jelene
„Városépítészet és regionális tervezés”, majd pár évvel később a „Területfejlesztés” c. tárgy. 1969-ben a Főiskola jogutódjaként létrejött a Kertészeti Egyetem. A képzés az addigi 4,5 év helyett 5 év lesz, s ez alkalmat adott arra is, hogy a két szak tanterve szétváljon. Ekkor már a kertépítészeti és tájrendezési szakra külön történik a jelentkezés és a felvétel és a képzés az első évtől kezdve önálló tanterv szerint folyik. A végzettség megnevezése azonban változatlanul „kertészmérnök”, a szak megjelölésével. A felvehető hallgatói létszám sem nő, sőt egyes években 12- 15 főre csökken. Az „állam” nem bízik abban, hogy ezekre a szakemberekre szükség van. Az önálló szak indításának kieszközlője Ormos Imre. Tekintélye, szakmai elismertsége révén kiemelkedő szaktekintélyeket nyer meg az ügynek, akik vállalják a külső oktatói feladatokat. Ormos Imrét alkotói és oktató munkája elismeréseképpen 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Ormos Imrét a Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar iskolateremtő és szakalapító professzorának tekinti. Ennek jegyében állították fel szobrát - Csikszentmihályi Róbert alkotását - a budai arborétumban. A szobor felavatására szervezett ünnepség és maga a szobor a hely, a Tanintézet 150 éves múltú eredeti területe, otthona megtartásának és a három budai egyetemi kar egybeforrottságának szimbólumává is vált. A tájrendezés oktatás és a Tájépítészeti Kar létrehozása Mőcsényi Mihály Mőcsényi Mihály is hallgatója volt a kertművészeti szakszemináriumnak. Kerttervei tetszettek Ormos Imrének, és ezért 1941-ben meghívta majdani tanársegédnek „arra az esetre, ha túléljük ezt a háborút". A háború azonban még tartott és Mőcsényi Mihályt frissen behívott katonaként az akkor visszacsatolt Erdélybe, Kolozsvárra rendelték. Ormos Imre meghívása azonban itt is élénken foglalkoztatta. Főként az, hogy a szakterület feladatait és ráhatását hogyan lehet a településen kívüli területekre kiterjeszteni. A táj szó ekkor még természetesen fel sem merült, de hogy az ökológiai és esztétikai ismeretek mellett ehhez valami másra is szükség van, nyilvánvaló volt számára. Ezért a kolozsvári katonáskodás alatt beiratkozott a helyi egyetem ökonómia szakára (talán Nebbien példája érződik itt) és gazdálkodástudományi oklevelet szerzett, amelyet az - elmondása szerint - utolsó erdélyi vonatok egyikén hozott haza. A háború után, 1945-ben már úgy lépett be Ormos Imre tanszékére, hogy bár kerttervezéshez hívták, de tájrendezéssel kell foglalkoznia. Először a József Nádor Egyetem Közgazdaságtudományi Karára iratkozott be, hogy ökonómiai tanulmányait folytassa. Ormos Imre unszolására azonban elvégezte az ELTE művészettörténeti szakát is, később városépítési-városgazdálkodási szakmérnöki oklevelet szerzett. 1969-ben nevezték ki a Kertépítészeti Tanszék élére, majd 1970-ben egyetemi tanárrá. 1971-től a kertépítészeti szak vezetője. Kutató és tervező tevékenysége mellett folyamatos tananyagfejlesztő és tanterv-korszerűsítő munkát végzett. Szinte a semmiből teremtette meg a 137
