150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)
Jámbor Imre: A táj építészeti oktatás múltja és jelene
kertépítészeti tervek készítésében, majd beutazta Belgiumot, ahol a közelmúlt szentimentális kert-korszakának számos alkotása található. 1908-ban meghívást kapott a budai Magyar Királyi Kertészeti Akadémiára, hogy kerttervezés előadásokat tartson, amivel megkezdődött tanári pályafutása. Ehhez azonban további ismeretekre és tapasztalatokra volt szükség. Ezért még ebben az évben beiratkozott Európa leghíresebb kertészeti főiskolájára, a Berlin melletti Dahlemben lévő Kertészeti Tanintézetbe, hogy kertművészetet hallgathasson. Oktatott és tanult egyidejűleg, miközben épitészeti-tervezői tevékenységét is fenntartotta. Az utolsó egyetemi tanulmányokra 1914-ben került sor, a budapesti Tudományegyetemen botanikát tanult egy évig, miközben kitört az első világháború. Az életút, amelynek során az alkotó építész a magyarországi kortárs kertművészet és a kertészeti felsőoktatás meghatározó személyiségé vált, Rerrich Béla tehetsége, alkotói nyitottsága és kreativitása mellett a történeti helyzetből fakadó lehetőségeknek is köszönhető, amelyeket kiváló érzékkel ismert fel és hasznosított. A századforduló kertművészetét szerte Európában ugyanis az útkeresés jellemezte. A lassan elhalványuló, letűnt romantika után, a tétova eklektika, a historizáló formakeresés mellett az építészetbe szinte berobbanó szecesszió, a kertművészetre is hatással volt. De mig a homlokzatokon és az enteriőrben megjelenő gazdag növényi ornamentika érzéki köntösbe öltözteti az épületet, a kertben mindez a formai burjánzás üres alaprajzi modorrá silányul. A „perec utak” és a szőnyegágyak korszaka ez, ahogy ezt számos közpark és városi disztér kialakítása mutatja. A századforduló kertépítészetére még mindig az ún. gyűjteményes kertek korszakának öröksége nyomta rá a bélyegét. A kerteket jórészt dendrológusok tervezték és elsősorban a növényismeret, a különleges növények és dekoratív virágültetvények, a szőnyegágyak alkalmazása volt a meghatározó, a téralakítás, a térkompozició háttérbe szorult, vagy inkább kiüresedett. Amikor 1908-ban Rerrich Béla megkezdte tanintézeti működését, a felsőfokú iskola mindössze 14 éve létezett és fő feladata a termesztési tárgyak a kertészeti technológiák és a fajtaismeret oktatása volt. A kertművészeti témakörök, amelyek lényegüket tekintve a kertépítészet stíluskorszakainak bemutatását és értékelését tartalmazták, valamint a kerttervezés, amely döntően dendrológiai, növényalkalmazási és kerttechnikai-műszaki ismereteket tárgyalt, fontos, de kiegészítő jelleggel oktatott tananyagok átadását szolgálták a Dísznövénytermesztés c. tantárgy keretében kerültek előadásra. Rerrich Béla első dolga Rerrich Béla a volt, hogy ezeket a meghatározó ismereteket módszeresen Kerttervezés első tanára összefoglalva önálló tantárggyá formálja és a tantervet kiegészítse az e tárgyak elsajátításához szükséges alapozó tárgyakkal. Rerrich Bélát ebben nyílván építészi vénája és a kor kertépítészetének nem igazán markáns, az építészeti formálásban gyenge vagy téves, modoros irányzatai motiválták. így igen fontosnak tartotta a művészettörténet oktatását, pontosabban a képzőművészetek történetének tanítását összefüggésben a kertművészet történetével. „Itt látja meg a tanítvány azt a szoros összefüggést, melyben a 132
