150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)

Jámbor Imre: A táj építészeti oktatás múltja és jelene

kertművészet a többi művészettel, elsősorban az építészettel párosul, és itt látja be annak rendkívüli nagy fontosságát, hogy az építőművészetből kellő képzést kapjon." Javasolta „az építészetet három irányban tanítani: mint a különböző korok alaktana, ill. stílustana, mint a kerti építmények tervezése és mint városépítészet”.

„A kerti építmények tervezésénél nem az a cél, hogy a tanítvány villákat, házakat tudjon tervezni, ...(hanem, hogy) biztos érzéke legyen az építészeti jelleg és az építészeti szép megismeréséhez, valamint elsajátítsa azokat az ismereteket, amelyek a ház és a kert, e szoros egységében összefüggő, két különállónak látszó motívum megértéséhez és azoknak szoros összefüggésben való megoldásához szükségesek." A kertépítészet-oktatás fontos tényezőjének tartotta továbbá „a városépítészeti ismeretekbe való betekintést, amely elkerülhetetlenül szükséges a kertmüvész számára”. A kertművésznek sokkal nagyobb teret kelt kapnia a városépítészetben, mint amekkora tere korábban volt, hiszen „a modern nagy város hygieniáját elsősorban a megfelelő zöldfelületi rendszer biztosítja". Bár a fenti ismeretek önálló tárgyként való oktatása csak majd a 60-as évek közepétől indul meg az akkor létesített önálló táj- és kertépítészeti szakon, javaslataival már a 10- es évek végén azokat az elveket fejtette ki, amelyek szerint lényegében a mai tájépitész mérnökképzés is folyik.

A szaktárgyi oktatás fejlesztése mellett fontosnak tartotta az idegen nyelvek oktatását, mert nyelvismeret hiányában a képzés, a tanrendi órák kiegészítéseként feltétlenül szükséges külföldi szakirodalom olvasása nem lehetséges, és ez az önképzés legnagyobb akadálya. Fontosnak ítélte a külföldi tanulmányutakat, „hogy a hallgató a külföldi példákat megtekintve finomítsa és bővítse látókörét”.

Rerrich Béla oktató és tervező munkájában szakított a korra jellemző gyűjteményes kertek modorossá vált sematizmusával. A mértani kert hazai megteremtője és elterjesztője, s ezzel a modern európai kertépítészet hazai előfutára volt, akinek elévülhetetlen érdeme, hogy munkája révén a hazai kerttervezés és a kertművészet oktatása ma is lépést tart az európai fejlődéssel. Munkája azonban nemcsak egy stíluskorszak megjelenéséhez kötődött. Általános érvényű megállapitása, hogy „az építészet és a kertművészet lényegét tekintve ugyanaz: alakítás a térben, téralkotás. Az anyag és a kivitelezés különböző, de az alakításhoz szükséges gondolkodási folyamat és a kifejlesztés elvei azonosak" (Rerrich Béla, 1913). Ezt tanította diákjainak is.

Rerrich Béla igazgatóként intenziven foglalkozott a Tanintézet fejlesztésével is. Az 1897-ben létesült budai növényházak és üzemi létesítmények 25 év alatt tönkrementek, igen rossz műszaki állapotuk miatt felújításuk elkerülhetetlenné vált. Az akkori pénzügyminiszter - Rerrich Béla sürgető felterjesztéseire - végül 1923-ban a felújításhoz és korszerűsítéshez szükséges forrásokat biztosította és Rerrich Bélát bízta meg a tervek elkészítésével és a kivitelezés műszaki irányításával. Ez önmagában is igen nagy feladatot jelentett, és Rerrich Bélának emellett más épitési-tervezési feladatokat is teljesítenie kellett. Igazgatói megbízatását ezért 1923-ban átadta, hogy minden idejét a budai telep építészeti felújítására és korszerűsítésére fordíthassa.

E nagyszabású munkálatok befejeztével, 1928-ban újabb, teljes embert kivánó megbízatás következett, a szegedi fogadalmi templom és egyetemi épületegyüttes. így Rerrich Béla - bár voltak elképzelései - sosem tért v issza igazgatói megbízatásához. Tanárként azonban az Intézet kötelékében marad, és az általa kidolgozott diszciplínákat, a „Kerttervezést”, a „Kertészeti épitészettant” és a „Földméréstan” c. tárgyakat mindvégig oktatja. Az ő munkája alapozta meg a

133