150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 (Budapest, 2003)

Hoschke Ágoston: Az élelmiszertudományi képzés fejlődése és eredményei

Az oktatáskorszerűsítés egyik legkritikusabb eleme a technológiaoktatás megújitása volt, amely differenciáltabb alaptudományi képzést, az alkalmazott tudományok és a számítástechnika korszerűsítését és az ökonómiai ismeretek bővítését jelentette. Ennek megvalósulását jelentékenyen segítette elő az 1995/96-os tanévre elkészült kari gyakorlati oktatási bázis, amelynek a létrehozására a Kar vezetői a Kar fennállása óta mindig is törekedtek. Ennek érdekében valósult meg 1985-89 között a Földvári úti Kísérleti Üzem, amelynek a Konzervipari Kutató Intézet privatizációját követően a KÉKI adott átmeneti otthont 1989-1995 között Budafoki úti telephelyén. A megnövekedett hallgatói létszám és a diverzifikált oktatási rendszer elvárásainak megfelelően valósult meg a multifunkcionális feladatok ellátását szolgáló Gyakorlati Oktatási Központ, amely alkalmas a mérnökképzés keretében a műveleti, az ágazati technológiai és a kapcsolódó minőségbiztosítási és műszeresanalitikai ismeretek hatékony gyakorlati oktatására, alap- és alkalmazott technológiai fejlesztőkutatására és élelmiszeripari szaktanácsadási feladatok ellátására. A világbank, a FEFA, az FVM tanüzemfejlesztési program, valamint a szakképzési alapok támogatásával létrehozott Gyakorlati Oktatási Központ mintegy 1600 m2 területen helyezkedik el, és jelenlegi szervezeti formája 2000-ben jött létre. A krónikus helységhiány és a Kar szétszórt elhelyezkedése miatt a laboratóriumi és félüzemi berendezések funkcionális kabinetrendszerben kerültek elhelyezésre a „G” és „K” épületekben, illetve a technológiai tanszékeken. A Gyakorlati Oktatási Központot a dékán és a résztvevő intézmények képviselőiből álló bizottság irányítja. A Gyakorlati Oktatási Központ szervezeti felépítése: Érzékszervi Minősítő Labor (G épület) Fermentációs Műveleti Laboratórium (G épület) Műveleti-technológiai Laboratórium (G épület) Élelmiszer minősítő és műszeresanalitikai Laboratórium (K épület) Borászati Kísérleti Laboratórium (Budafoki út és D épület) Élelmiszerfeldolgozó Kísérleti Üzem (D épület) Kísérleti Sörüzem (E épület) ^Élelmiszeripari Szaktanácsadási és Továbbképzési Iroda ___________ Az oktatáskorszerűsítés másik kritikus területe az új szakirányok tantárgyi tematikáinak kidolgozása és megvalósítása, valamint a közel 60 új tantárgy bevezetése volt. Ehhez jelentős segítséget nyújtott a fokozódó gazdasági nehézségek ellenére a saját erőforrásokból megvalósuló új jegyzetek kiadása, valamint az FM és az MKM támogatással megjelentetett kari oktatást segítő tankönyvek. Az új kétlépcsős képzési forma az 1993/94-es tanévben indult két külön szakon. Az okleveles élelmiszermérnök (MSc szint 10 félév) és az élelmiszertechnológus mérnök (BSc szint 6+1 félév) képzés az országos igényeknek megfelelően bővült. A graduális képzési formával egyidőben a hazai felsőoktatásban az elsők között vezettük be az „Élelmiszertudományi és élelmiszermérnök” doktori képzést. 123

Next

/
Thumbnails
Contents