Boros Árpád: A diósgyőri kohászat Csavar- és Húzottáru Gyárának története 1770-2007 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 19. (Miskolc, 2007)
A diósgyőri új vasgyár 1868-1960
A nagyolvasztót 1870. augusztus 2-án állították mun kába. 31 Az üzemmenet folyamatossága azonban nem volt biztosítható szerkesztési hibák következtében. A hibák kijavítása után 1870. decemberében a nagyolvasztó már folyamatosan termelt. A Diósgyőri Jószágigazgatóságot 1870. május 4-ével megszüntette a Pénzügyminisztérium és Diósgyőri Bányaigazgatósággá alakította át, s mint ilyen, a gyár közvetlen elsőfokú felettes hatósága lett. Ezzel egyidejűleg megszűnt a Szomolnoki Bányaigazgatóság. A gyár főhatóságául a Selmecbányái Bányaigazgatóságot rendelték ki. A gyár neve ekkor M. k. Vasmühivatal, Diósgyőr volt. Az 1870-ben indított nagyolvasztó A hengermű 1871. március 1-én kezdte meg munkáját. Épületében 9 kavaró- és 6 hegesztőkemencét állítottak fel - valamennyit kőszéntüzelésre rendezték be -, egy durva-hengersort 70 lóerős gőzgéppel, egy finomhengerművet 40 lóerejű gőzgéppel és egy sínhengersort 150 lóerejű gőzgéppel, továbbá 2 darab 40 mázsás és 1 darab 100 mázsás pörölyt, 31 HKG Diósgyőri Bányaigazgatóság. 624/1871. 32 HKG Diósgyőri Bányaigazgatósági iratok. 13/eln. 1870.