Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

1. A Diósgyőri Vasgyár alapítása

1868. május 9-én volt a vasgyári tervek bírálata. A terv szerint építenek: bányavasutat a perecesi szénbányáktól, normálvasutat a Tiszai pályaudvartól a vasgyárig, a gyárban olvasztót és öntödét tartozékaival, vasfinomítót 200.000 bécsi mázsa (11.200 t) vasútsín és tartozékainak gyártására, rezsiüzemeket (gépgyárat, kovács- és asztalosmühelyt), irodákat és lakásokat.

5 A technológiai terv: „vasfinomító" vasúti sín gyártására. Ez kavarókemencés nyersvasfrissítést és csomagban forrasztott vasból történő sínhengerlést jelentett. Ez a síngyártási módszer az 1840-1850-es években még korszerűnek számított, de az 1860-as évek végén már nem! Korszerű a folytacélból (bessemeracélból) hengerlő síngyártás volt, amit egyszerűbb és kevesebb munkafolyamat, nagyobb termelékenység, jobb termékminőség, nagyobb piaci kereslet, kisebb termelési költség jellemzett. Meglepő, hogy az országos jelentőségűre tervezett és zöldmezőn telepítendő állami vaskohászati üzem termelő technológiáját nem a jövő számára építették. Emiatt az államnak súlyos anyagi veszteségeket, az új gyárnak tragikus termelési körülményeket, a diósgyőri kohászoknak a sikertelenség keserű éveit okozták. Hogyan történhetett ez meg? Kik hozták ezt a hibás döntést? A döntést hozó bizottság tagjai voltak: Gränzenstein Gusztáv miniszteri osztályfőnök, Pech Antal pénzügyminiszteri titkár, báró Splényi Béla, Moschitz Márton ronici vasműfőnök, Glanzer Miksa volt fehérpataki igazgató (őt a miniszter az új gyár tervének kidolgozásával bízta meg). A tervek bírálatáról Kiszely Gyula részletesen beszámol, és nyomban kifejti saját véleményét is, amellyel maradéktalanul egyetértünk.

6 Véleményéből itt csak egy részletet idézünk: „Az eredeti elgondolás az volt, hogy a várható vasszükséglet növekedésére egy korszerű, nagy termelőképességű üzemet kell felépíteni olyan helyen, ahol a szükséges energiaforrás - jelen esetben a szén rendelkezésre áll. Ebből a szempontból az elgondolás jó volt, csak a hely megválasztását hibázták el, mert mint később nyilvánvalóvá vált, a jó minőségű szenet és a vasércet alacsonyabb költséggel szállíthatták volna, ha az üzem telephelyéül tágasabb és a fejlődést biztosító területet jelölnek ki. Ez a hely pedig a szakértők későbbi megállapítása szerint Sajószentpéter közelében volt, ahol a bővebb vízmennyiség, a közvetlen országút és a Gömöri vasút megépítése után új vasút építése nélkül bekapcsolódhatott volna szállításaival a közvetlen közúti és vasúti forgalomba. 5 Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945. 24-26. p. 6 Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945. 24-26. p.