Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

Bevezető

Fazola Henrik tisztában volt azzal, hogy az Európában tapasztalható ipari fejlődés előbb-utóbb hazánkba is beköszönt. Tudta, hogy a vas és acél nemzetközi kereskedelme - a kor viszonyainak megfelelően - nehézkes, ezért egy-egy ország vagy egy-egy tartomány (régió) fejlődése tekintetében igen nagyjelentőségű, ha saját vas-, illetve acélforrással rendelkezik. Kezdetben azonban az ómassai olvasztó, illetve a hámori vasfinomítók nem voltak elég jövedelmezők, aminek alapvető oka az volt, hogy Magyarországon az ipari fejlődés üteme akkor még messze elmaradt a nyugat-európai fejlődés ütemétől. A napóleoni háborúk idején, amikor a Monarchiában fellendült a hadiipar, Diósgyőr számára is tágult a piaci lehetőség, amit ki is használt. A termelés bővítése azonban a háborúk befejeztével kihasználatlan maradt, s csak a szabadságharc idején volt szükség nagyobb mennyiségű vasra és acélra. A reformkorszaknak az ország politikai függetlenségére irányuló törekvése a szabadságharcban elbukott, de gazdasági célkitűzései fokozatosan magvalósultak. Az önkényuralom idején jött külföldi tőke az országba, előretört a magántulajdonú ipari gazdálkodás; mindez növelte a vas- és acélfogyasztást. A kiegyezés után az ország fejlődése felgyorsult, és az első világháborúig szinte töretlenül tartott, a világfejlődéssel párhuzamosan haladt. A gazdasági fellendülés mögött ott találjuk a vaskohászatot jelentős előretörésével. Az acéltermelés a század utolsó két évtizedében 7%-os átlagos éves növekedést mutat, majd a millennium és a világháború között tovább nőtt, és a világtermelés 1%-a körül állandósult. A magyar acélmüvek a háború befejezéséig, 1916-ban termeltek legtöbbet: 813.000 tonnát, és ekkor már Diósgyőr európai hírű acélgyártással büszkélkedhetett. A világháború után a magyar gazdaságot a trianoni következményekhez alkalmazkodva, újjá kellett szervezni. A talpra állás után az iparban az intenzív fejlődés erősödött fel, és előtérbe került a termékminőség (pl. a MA VAG, GANZ, WEISS MANFRÉD, LÁNG, stb. kitűnő termékei). Ez elősegítette az acélipari termékek exportjának bővítését, ami a diósgyőri acélok számára is szélesre tárta a nemzetközi szereplés lehetőségét. A második világháború utáni időszak az ország ipari és gazdasági fejlődésében - és főként az acéliparban - soha nem remélt ütemet produkált, de tele ellentmondásokkal. Az extenzív, a termelést szakadatlanul bővítő szemlélet valósággal elsöpört mindent, ami útjában állt; elsősorban az intenzitásra és minőségre irányuló törekvéseket. Az árrendszer - a KGST elvek fetisizálása folytán - elszakadt a nemzetközi árrendszertől, a minőséget nem honorálta; a minőséget a KGST országok közötti árucsere-kereskedelem nem is követelte. Következésképpen az ország árutermelésének, elsősorban acélipari ter-