Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

Bevezető

anyag előforduláshoz és elsősorban energiaforráshoz való alkalmazkodás diktálta, szerencsés adottság volt az akkoriban már jelentős kézműiparral és élénk kereskedelemmel rendelkező több, mint 10.000-es lélekszámú Miskolc közelsége is. A város kedvező gazdasági környezetet kínált. A diósgyőri (ómassai, újmassai és hámori) vas- és acélgyártás az alapítástól fogva szolgáltatott a környék és az egész magyar ipar számára vas- és acél alapanyagot. Jelentőségét mindenekelőtt ezzel kell mérni. De emellett gazdagította környezetét szakmai gyakorlattal és ismerettel a vaskinyerés, vasfinomítás, vasöntészet és vasmegmunkálás területén. A vasipar gyakorlati és tudományos ismeretei később alapot adtak a régió további iparosításához, országos jelentőségű gépipari és vegyipari fejlesztéséhez. Azt, hogy a diósgyőri acélgyártás nem csak vas- és acélanyagot termel, hanem a termelő tevékenységet kísérő gyakorlat, tudomány és infrastrukturális vonzat szolgálja a régió társadalmának, kultúrájának és gazdaságának a fejlődését is - annak idején - Miskolc és a Bükk-vidék szűk látókörű gazdasági körei (tőketulajdonosai) nem ismerték fel. Ezért támogatás helyett inkább nehézségeket okoztak a vállalkozóknak. Ezzel szemben a bécsi érdekeket képviselő, széles látókörű kincstári alkalmazottak nagyon is jól ítélték meg egy leendő vasmű jelentőségét és konkurenciáját. Ok meg ezt akadályozandó, támasztottak nehézségeket. Hogy ilyen körülmények között is megvalósult a diósgyőri vaskohászat, egyes-egyedül a fáradhatatlan Fazola érdeme. Miskolc város akkori tartózkodása azért is meglepő és érthetetlen, mert a XVIII. század végén még nem voltak számottevő ipari üzemei (mindössze néhány vízimalom, serfőzde és üveghuta). A gazdasági élet a kétségtelenül nagyon fejlett kisipari termelésre és kereskedelemre volt alapozva. A gazdasági felemelkedéshez viszont nagyipari termelésre is szükség lett volna. A város a későbbi évtizedekben is csak óvatoskodva fogadja be a vasgyárat, noha 1810 után Újmassa és Hámor már több száz munkást foglalkoztatott. Csaknem 100 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a vasgyár meghatározó tényező legyen a város gazdaságában. Ez akkor következett be, amikor a gyár beköltözött Diósgyőrbe, és megkezdte a nagyarányú hazai vasútépítésekhez a sínek és kapcsolószerek gyártását, majd üzembe helyezett öntödét, csavargyárat és újabb hengersorokat. Ettől kezdve a város a gyárnak köszönhette fejlődését; igaz viszont, hogy nem csak a gyár sikereiben, hanem balsikereiben is osztoznia kellett. így pl. a kiegyezés utáni ipari fellendülés, a XX. század elején a gyár egyenletes fejlődése, az 1930-as évek elején a nagy gazdasági válság munkanélkülisége, a második világháború utáni extenzív termelésbővítés konjunktúrája, majd a gyárat az 1980-as évek második felében sújtó súlyos gazdálkodási és piaci nehézségek mind-mind nyomot hagytak a város életének alakulásában.