Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

Bevezető

vaskohászat - műszaki fejlődése a kiegyezés után felgyorsult. Egymás után épülnek martinacélmüvek. Diósgyőrben az első 1879-ben; ugyanitt 1892-ben gerendasor kezd hengerelni; és a technológiában, termékválasztékban, terméktulajdonságokban mutatkozó nagy lemaradásból sokat pótoltak. A magyar ipar fejlődésére századokon át a „követő" jelleg és a műszaki „lemaradás pótlása" voltjellemző; azaz a fejlettebb nyugati országok újabb és újabb, progresszívebb technikáját és technológiáját kisebb-nagyobb időeltolódással valósította meg. Ez a követő fejlődés megmutatkozott a diósgyőri vas- és acélgyártás technológiájának történetében is. Új technológiákra való áttérés azonban mindenkor tetemes összegű beruházások árán volt lehetséges. S minthogy Diósgyőr állami gyár volt, a jelentősebb technológiaváltások és beruházások nem csak a gyár szakmai irányításától, hanem elsősorban a kormányzatok szemléletétől és anyagi lehetőségeitől függtek. A szakmai „húzóerő" és a költségvetés „mérséklete" a diósgyőri fejlődés történetében a kompromisszumok sorozatát produkálta. Ennek volt következménye, hogy a gyár teljes vertikumában a műszaki-technológiai színvonal talán sosem volt „egyenszilárdságú". Az egyes technológiák műszaki színvonala közötti különbség a technika fejlődésének gyorsulásával egyre inkább növekedett. A „húzó" technológiai fázis az acélgyártás volt; hiszen a nyersvasgyártás és képlékenyalakítás alaptechnológiája kétszáz év alatt sem változott, viszont ez idő alatt az acélgyártás a tömegtermelés terén is többszörös technológiaváltást élt át. Az egyes acélgyártó eljárások nem csak a berendezésekben és technológiai folyamatokban különböztek egymástól, hanem a kiinduló nyers- és alapanyagok, segédanyagok, energiabetáplálás és a kész acél tulajdonságai tekintetében is. Egy-egy technológiaváltás tehát az anyagellátás, kiszolgálás és infrastrukturális szolgáltatás terén egyaránt új szemléletet, ismeretanyagot és gyakorlatot követelt a gyári termelés gazdasági irányításától, műszakitechnológiai vezetésétől és a gyakorlati végrehajtástól. Az új körülményekhez való alkalmazkodás (azaz az új technika befogadása) - mint bárhol a világban - Diósgyőrben is okozott nehézségeket; főként azért, mert a technika legtöbbször előbb valósult meg, mint ahogy meghonosodott a technikát alkalmazó elméleti és gyakorlati tudás. Fazola Henrik az ómassai vasolvasztót a Garadna vizére, a közeli erdők fáira, Bán völgyének vasérceire és a hegy mészköveire alapozta. A nagyobb vízigényű hámorokat, a verőkalapácsokat, a nyújtókalapácsokat és a kiszolgáló frisstüzeket viszont a Garadna folyásán haladva lejjebb, a Szinva beömlésénél, Hámorban létesítette. Noha a telepítés helyét kétségkívül a nyers-