Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

5. Diósgyőri acélgyártás a tervgazdálkodás időszakában

folytatódott, de már ugyanezen év végén Mohácson is felhagytak az építkezéssel - a jugoszláv határ közelsége miatt - s végül is a gyár Dunapentelén épült fel. Az új üzem, a Dunai Vasmű, termékszerkezeti koncepciója azonban alapvetően eltért az 1938. évi tervtől. Tiszta laposáru profilra épült. Megjegyzendő, hogy a hazai szakirodalom már a '20-as évek közepétől foglalkozott a lemezáruk műszaki jelentőségének és felhasználásának terjedésével és gyártástechnológiáik fejlődésével (a meleg- és hidegszalagok hengerlésével). E figyelemfelkeltés vezetett oda, hogy a '40-es években Tetmajer Alfréd a RIMA központi igazgatója a Dunai Vasmű, termékszerkezetének tiszta lemezáru programot javasolt. Ezzel a szakmai társadalom szinte vita nélkül egyetértett és a szélesszalaggyártás általánosan elfogadott fejlesztési törekvéssé lépett elő. 1949-ben az iparfejlesztési tervek előkészítésének időszakában tehát a szélesabroncs-hengerlés és hidegszalaggyártás megvalósításának gondolata Magyarországon szakmai rangra emelkedett, és nem lett vitás, hogy az új gyártástechnológia a tervbe vett új gyárban valósítandó meg. A Dunai Vasművel a magyar vaskohászat termékszerkezete és hengerlési technológiája ugrásszerűen korszerűsödött. Diósgyőr fejlődése azonban csak zsúfoltságának további fokozása árán volt lehetséges, ami hosszabb távlatban súlyos, sőt végzetes helyzetet okozott. A háború befejeződése után 1945 és 1950 között az országnak a háború pusztításaiból való felépítésében vaskohászatunk jórészt még hagyományos szervezettségben, szakmai felkészültségével és fegyelmezettségével vett részt, elismerésre méltó eredményekkel és termelési teljesítményekkel. A vezető vaskohász szakemberek jól ismerték a hazai vaskohászat alapvető problémáit, kapacitásait, fejlettségét, a világfejlődéshez viszonyított helyzetét, és ismereteik birtokában fogalmazták meg elképzeléseiket annak jövőjéről. Ezek az elképzelések 1945 és 1950 között érlelődtek tervekké és alakultak összefüggő rendszerré. A tervek részletes kidolgozásával, megszövegezésével ugyan már a szocialista gazdálkodás szervezetei (Országos Tervhivatal, Tervgazdasági Tanács) foglalkoztak, amelyek 1947-ben átvették a gazdaság irányítását, de ezekben helyet kaptak a szakma korábbi művelői is, és a helyzetelemzés alapján kialakult véleményeiket sikerült a politikai vezetéssel elfogadtatniuk. Jóllehet a gazdálkodás politikai irányító elvei, mint az államosítás, centralizálás, pártellenőrzés politikai elhatározás eredményei voltak, de a műszaki fejlesztés egyértelműen szakmai indíttatásra támaszkodott, így készült el a hároméves kohászatfejlesztési terv, amelyben a műszaki fejlesztéssel párhuzamosan jelent meg a gyártandó vas és acél mennyiségének fokozása és a gazdálkodás színvonalának növelése, és semmi nyo-