Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)
5. Diósgyőri acélgyártás a tervgazdálkodás időszakában
elektródák nélkül, gáztüzeléssel, martineljárással olvasztották, frissítették, foszfortalanították, majd a salak eltávolítása és a gáztüzelés leállítása után az elektródákat besüllyesztették, és az olvadékot villamos ívvel redukáló salak alatt raffínálták és ötvözték. Az acél minősége - gondos adagvezetéssel - elérte a klasszikus ívkemencében kétsalakos módszerrel gyártott acél minőségét. A különleges, erősen ötvözött szerszámacélok gyártásához elektromos indukciós kemencét is telepítettek. A hengerelt termékek szerkezetében is kisebb-nagyobb változások következtek be. Ezek jórészt a termékválaszték bővítését és kiegészítését szolgálták. Új finomsorok, abroncssor, durvalemez- és finomlemezsor, húzómű, keréktárcsa-hengersor, csőtolópad üzembe helyezése a 30-as években nem lebecsülendő teljesítmény volt az akkoriban összesen 250-300 ezer tonna hengereltárut gyártó magyar vaskohászat részéről. Pozitív fejlemény, hogy bővült az ország lemezgyártó kapacitása durva-, közép- és finomlemezsorok üzembe helyezésével, javult a termék-szerkezetben a laposáruk aránya a rúdárukhoz viszonyítva, de - sajnos - még messze elmaradt a fejlett nyugati országokéhoz képest. Hengermüveinkre azonban ránehezedett a kistételű, széles választékú piaci igény kiszolgálásával járó kis teljesítmény, ami miatt nem is törekedhettek nagy teljesítményű korszerű hengersorok telepítésére. Kivétel talán az új ózdi finomsor volt (ezt viszont a háború befejezésekor leszerelték, és jóvátétel címén elvitték). A hengereltáru-rendelések minőségi teljesítését szolgálta, hogy az első világháború után hazánkban is intézményessé lett a szabványosítás. A hengerelt termékekre vonatkozó előírásokat jórészt a német szabvány (DIN) feltételeire alapozták, s ezek a hengermüveket a gyártmányok pontosabb mérettartására kötelezték. Összességében a magyar hengerművek termékszerkezete követte a világfejlődést, noha lassabb ütemben, mint kívánatos lett volna. Az ország általános iparosításának két évtizeden át tartó lassú folyamata 1938-tól kezdődően felgyorsult, s ezzel együtt járt a vaskohászat intenzívebb fejlesztése is. Ennek egyik iránya volt egy új vaskohászati vertikum kiépítése. Ez részben az állami diósgyőri üzem kapacitásbővítését és zsúfoltságának csökkentését is szolgálta volna, s kapacitását 200 ezer tonna vegyesprofilú (lapos és rúd) hengereltáru termelésére tervezték. Több évi huzavona után a telepítést Győr térségében megkezdték, de azzal a bombázások miatt felhagytak. Új telephely Mohács lett, innen viszont a harctér közeledte miatt kellett levonulni. A telepítés csak jóval a háború befejezése után, 1949-ben
